Én elmentem a vásárba félpénzzel...

2008.02.27. 19:46

Szombaton örökre elbúcsúzunk az egy- és kétforintosoktól, de szeretnénk méltóképpen búcsúzni. A Forintportál segítségével összeszedtük az összes eddigi változatot. Most tényleg mindent megtudhat az apróról, mely az utóbbi években csak a zsebét húzta. De hogy érdekesebbé tegyük, szavazzon, melyik tetszik a legjobban.

A szavazásnak vége

Az 1946-os első egyforintos

A forint bevezetésekor, 1946-ban még a Magyar Állami Váltópénz elnevezés állt az érme hátoldalán. Az egyforintosokat Iván István tervezte, az érmék átmérője 23,7 milliméter volt, vastagsága 1,6 milliméter. Súlyuk másfél grammot nyomott, alumíniumból készültek. Az egyforintos széle recés volt, egészen pontosan 130 kitüremkedés volt rajta. Az 1946-os szériából 38,9 millió darabot gyártottak, az 1947-esből 2,6 milliót, az 1949-esből 17 milliót. Az első egyforintos 1946. augusztus 1-től 1951. augusztus 31-ig volt forgalomban.

7,19

Az 1946-os első kétforintos

Az első kétforintos is 1946-ban jelent meg a forint bevezetésekor. Ezen már rögtön a Magyar Köztársaság felirat szerepelt a hátoldalon. Az érmét Berán Lajos tervezte és ez is 1946. augusztus 1-től 1951. augusztus 31-ig volt forgalomban. Alumíniumból készült, 28 milliméter volt az átmérője, 2 milliméter a vastagsága és 2,8 gramm a súlya. Az egyforintoshoz hasonlóan ez is recés volt a peremén. Összesen 13,5 millió darabot gyártottak belőle.

6,74

Az 1949-es, Rákosi címeres egyforintos

1949-ben új érméket nyomtak, ekkor a hátoldalon már a Magyar Népköztársaság felirat és a Rákosi címer is volt látható. A dizájnon ezen kívül nem változtattak. Az 1949-es első sorozatból 19,44 millió darabot gyártottak, egy évvel később további 39 milliót, 1952-ben pedig még 63 millió darabot. A sorozat 1949. november 15. és 1995. június 30. között volt forgalomban.

4,04

Az 1950-es, Rákosi címeres kétforintos

Ez az első Rákosi címeres kétforintos érme, nem ritka, ezért könnyű is beszerezni. Később ebből az érméből a Pénzverő "P.V." jelzéssel készített után veretet is – olvasható a Forintportálon. Vörösréz-nikkelből készült, peremén tízszer ismétlődő hullámos motívumot láthatunk. Átmérője 25 milliméter, vastagsága 1,4 gramm, súlya 5 gramm. Ezt a sorozatot Iván István tervezte. 1950. január 20. és 1971. június 30. között volt forgalomban.

4,51

Az 1957-es egyforintos

Az újabb váltás 1957-ben volt, ekkor más címert tettek az egyforintos hátoldalára, de az érmét ugyanúgy Iván István tervezte. A mérete sem változott egészen 1967-ig, ekkor úgy döntöttek, hogy könnyebb és vastagabb érméket vernek. Az egyforintosok súlya 1,4 gramm lett, átmérőjük 22,8 milliméter, vastagságuk 1,8 milliméter. A peremén lévő recék száma is változott, 130-ról 118-ra. Ez az érmetípus 1967. május 12. és 1995. június 30. között volt forgalomban, de az 1957-es széria is érvényes volt 1995-ig. Ezekből az érmékből összesen majdnem 480 millió darabot vertek.

5,15

Az 1957-es kétforintos

A kétforintosokon is 1957-ben jelent meg az új címer, tervezője ennek is Iván István volt. A dizájnon itt sem változattak semmit a címeren kívül.

4,82

Az 1970-es, a Bélás

1970-ben teljesen áttervezték a kétforintosokat, ez az a generáció, mely későbbiekben a "Bélás" nevet kapta. Azt, hogy a becézés miképpen alakult ki senki sem tudja és lehet, hogy már nem is tudjuk meg. (Ha Ön tudja, tudni véli, vagy csak ismer nem hiteles, de érdekes keletkezéstörténet, küldje el nekünk!) Az érmét Farkas Boldogfai Sándor tervezte. Anyaga 72 százalék réz és 28 százalék ón, pereme sima. Átmérője 22,4 milliméter, vastagsága 1,6 milliméter, súlya 4,44 gramm. 1970. július 01. és 1995. június 30. között volt forgalomban. Az érme 1973-as sorozatáról elterjedt egy pletyka korábban, hogy arany is van benne, ezért értékesebb volt a többi évjáratnál. A Bélásból majdnem 300 milliót vertek összesen.

5,86

Az 1990-es egyforintos

A rendszerváltáskor két évre megint változtattak az érmén, a hátoldalon megjelent a Magyar Köztársaság felirat, a címeren azonban nem változtatnak. Ebből a sorozatból csak tízezer darabot gyártottak és nem is volt forgalomban.

5,12

Az 1990-es kétforintos

1990-ben ebből is készült egy sorozat Magyar Köztársaság felirattal, de a régi címerrel. Ebből is tízezer darabot készítettek, mint az egyforintosból, és ez sem volt soha forgalomban.

5,40

Az 1993-as, a legújabb egyforintos

A most is forgalomban egyforintossal 1993. március 29. óta fizethetünk. Anyaga 75 százalék réz, 4 százalék nikkel és 21 százalék cink. Vastagsága 1,1 milliméter, átmérője 16,3 milliméter, súlya 2,05 gramm. Az érmét Kósa István és Bartos István tervezték. 1992-ben 23,9 millió darabot gyártottak belőle, 2007-ig összesen 613 milliót.

6,82

Az 1993-as, a legújabb kétforintos

A ma is használt kétforintos szintén 1993. március 29-én került forgalomba. Tervezői Kósa István és Bartos István. Rézből és nikkelből készült, átmérője 19,2 milliméter, vastagsága 1,35 százalék, súlya pedig 3,1 gramm volt. Pereme recés. Ebből a sorozatból 2007-ig 531 millió darab készült.

6,88