Illés
15 °C
35 °C

Forte: a többi néma csönd

2007.01.21. 19:45
Egy hete írtuk meg a fotóbarátok – köztük a fekete-fehér, analóg fényképészét hívei – számára különösen szomorú hírt, miszerint befejezi működését a Forte. Az eltelt egy hétben nem történt csoda, nem érkezett életmentő tőkeinjekció, a történet végére végérvényesen pont kerül. A gyárban járva már csak az utolsó mozzanatoknak lehettünk tanúi, ahogy a lehangolóan ködös januári tavaszban térdre rogy és meghal egy csaknem évszázados cég.

Fekete-fehér film az élet, lassú a halál, lassú a méreg – nem tudjuk kiverni a fejünkből a vörösboros-kólás gimnáziumi évekből felböffenő PUF-dalt. A váci, gyorsforgalminak mondott 2/A úton zötyögünk ahhoz a gyárhoz, ahol tényleg fekete-fehér film az élet, legalábbis az volt 1922-től egészen mostanáig, 85 éven át.

És még a halál is lassú. Hiszen a Forte gyár évek óta agonizál. Több mint két éve, 2004 novemberében indított az egyik beszállító felszámolási eljárást az akkor részvénytársasági formában működő cég ellen. A termelés hol leállt, hol újraindult, a dolgozókat hol fizették, hol nem (bár utólag mindig megkapták a pénzt). Aztán most fizetnek – de már végkielégítést. A Forte nem szűnik meg, a termelést azonban leállítják, és valószínűleg ingatlanfejlesztésre hasznosítják a gyár 16-17 hektárnyi területét. De ne szaladjunk ennyire előre az időben, már csak azért sem, mert a múlt – mintha egy kihalófélben lévő főnemesi családnál járnánk – sokkal szebb, mint a jelen.

A hetvenes években még 1500 embernek munkát adó gyárban már csak néhány tucatnyi ember dolgozik. Termelés már nincs is, az emulziófőzést és az öntést a múlt év végén leállították. A bejáratnál lévő mintabolt szemmel láthatólag évek óta zárva, a kirakatban néhány dekorációs doboz porosodik, a polcok üresek, a gyárkapun belül néhány egykedvű macska sandít ránk, mit is kereshetünk erre.

Kodakból Forte

A gyárnak otthont adó, nagyjából húszhektáros telken egy igazi világcég működött egykor: a Kodak vásárolta meg a területet az 1910-es években, hogy megépítse a Közép- és Kelet-Európát fekete-fehér fotópapírral ellátó gyárát. Az üzem végül 1922-ben kezdte meg a termelést az akkor londoni székhelyű cég alosztályaként, és már a kezdetektől hétféle fotópapírt gyártott.

Képek a gyárból
Képek a gyárból

A gyár a második világháborúban komoly pusztításokat élt át: a németek kirabolták, a szövetségesek bombázták. A Kodaktól 1947-ben a Magyar Általános Hitelbank vásárolta meg a gyárat. Az akkor már Forténak hívott céget két év múlva államosították, de a banknál nemigen aggódhattak a rossz befektetés miatt, valószínűleg inkább saját, ugyanekkorra tehető államosításukkal voltak elfoglalva. A Forte név változatlan maradt, igaz, részvénytársaság helyett 1949-től a kilencvenes évek elejéig Forte Fotókémiai Ipar, az újbóli részvénytársasággá alakulás után, 1992-től Forte Fotokémia Rt., majd végül 2005 nyara óta Forteinvest Tőkebefektetési Kft. a neve.

ORWO, Forte – két jó barát

A cégnév mindig maradt, ám az elmúlt évtizedekben jócskán voltak változások a cégnél. A szocialista időkben a Forténál számos komoly fejlesztés valósult meg, így a váci cég és az NDK-beli ORWO volt a szocialista tömb két FF-gyára, a németek fotófilmeket, a magyarok fotópapírokat készítettek.

Piaci verseny nem volt, a két cég kényelmesen megélt a KGST-piacról. „Vittük nekik a filmet, ha kellett, ha nem” – mondja a vállalat egyik volt dolgozója, bár egyébként kellett is, hiszen a „tömb” országainak igazolványképeihez szükséges fotópapírok itt készültek. Akkor, amikor a hetvenes-nyolcvanas években a csúcson volt a Forte, 1500 dolgozó évente 10 millió négyzetméternyi papírt és 3,1 millió négyzetméternyi filmet gyártott a váci üzemben. A konjunktúra idején ráadásul jutott a fejlesztésekre, beruházásokra is.

A fejlesztések részeként a hatvanas években egy tízemeletes emulzióöntő épülettel bővült a komplexum, ebben vitték fel a fényérzékeny anyagot a celluloidra, illetve a papírra. Ma ez is az egyike a kísértetépületeknek: az egyébként is hátborzongató, szinte ablaktalan monstrumot már bezárták, hatalmas lakatok, behegesztett ajtók és ablakok teszik lehetetlenné a bejutást. Az épület vasút felőli oldalán néhány vasrács védi a betört üvegű ablakokat, a gazon és két kövér kóbor macskán kívül nyoma sincs életnek.

Képek a gyárból
Képek a gyárból

De nemcsak ezt az épületet, az egész telepet áthatja a pusztulás hangulata. A területen csaknem tucatnyi cég működik, és közülük már csak az egyik a Forte – mégis, és annak ellenére, hogy ők mostanra két épületbe szorultak vissza, a Forte haldoklása mintha az egész telep haldoklása lenne. A két, még használt épület a tmk egykori téglabarakkja, ahol az iroda működik, valamint a központi gyártóegység. De ott is már csak a készterméket csomagolják, kiárusítják, ami van – aztán a magyar fotótechnikai iparnak, vélhetően örökre vége van.

Sötétből a fényre

Az egykori emulziós torony lassan porladó betontömbjétől kőhajításnyira van a műemlék értékű fejlesztői faház. Benne üres iratpolcok porosodnak, a cég történelmét rejtő iratokra többek között a levéltár is igényt tartott. A kazánépület és a víztorony szomszédságában lévő kiszerelőcsarnokban van már csak élet, a szabadba ki-kilépő dolgozók egy kisebb fenyőligeten pihentethetik sötétben megfáradt szemeiket.

A kiszerelőcsarnokban Kummer Béla telepvezető kísér körbe minket, aki a hetvenes évek óta dolgozik a Forténál, ez volt az egyetlen munkahelye. Január 11-én kapta kézhez a gyár nagyjából 150 dolgozója a felmondólevelét, a többség Kummer Bélához hasonlóan nem tudja, mit kezd magával áprilisban, amikor lejár a felmondási idő. A dolgozók közül nagyon sokan fizikai munkások, többségük ráadásul – akárcsak a telepvezető – ötven év fölötti, és még a nem fizikai munkások, a vegyészek is szakbarbárrá váltak az itt töltött évek alatt.

A hosszúkás épületben vágják méretre és csomagolják (konfekcionálják) az utolsó adag fotópapírt. A termekben alig tucatnyi asszony dolgozik, világos egyedül a dobozoló szakaszon van. A többi helyiségben félhomály, de inkább töksötét van, a fényérzékeny anyagoknak ugyanis nem igazán tesz jót a világosság. A folyosókon is csak halovány fényű lámpák segítenek a tájékozódásban, a gyártósor mellett pedig kizárólag piros fényű világítótestek adnak némi fényt (a fekete-fehér fotóanyagok ugyanis nem érzékenyek a piros fényre).

Képek a gyárból
Képek a gyárból

A papírvágó gépet épp átállítják másik méretre, a fotópapírokat csomagoló nők kis szünetet tartanak. "Sajnáljuk, persze hogy sajnáljuk, hogy bezár a gyár" - felelik az obligát kérdésre. Van köztük, aki 17 éve dolgozik a Forténél, mind a 17-et sötétben húzta le. "Meg lehet szokni, bár a szemnek nem tesz jót" - felel az egészségügyi vonatkozásokat firtató kérdésre. A koromsötét ellenére mindannyian ragaszkodással beszélnek megszűnő munkahelyükről: "kis család voltunk mi itt." Egyikük szerint a váci önkormányzat is tehetett volna a cég megmaradása érdekében, így a roló lehúzása után kezdeni kell valamit a munkanélküliekkel, és a Forte működése sem hoz többé bevételt a városnak.

Minden összejátszott ellenük

Pedig a Forte évente több millió négyzetméter filmet és papírt gyártott fénykorában, főként a KGST országok piacaira. Az ötvenes években profiljuk egyik fő része a síkfilmgyártás volt, a fejlődő országok igazolványkép-szükségleteinek kielégítésére rendezkedett be részben a gyártás. A hazai kórházakat is a Forte látta el röntgenfilmekkel, igaz, a filmet az ORWO-tól kapták. A színesfilm-gyártás hasonlóképp ment, a Fujitól vette a gyár a filmet, Vácott történt a kiszerelés, a készterméket Fortecolor néven dobták piacra.

A fő csapásirány mindig is a fekete-fehér filmek és papírok, illetve fotóvegyszerek gyártása maradt. A rendszerváltás, azaz a baráti KGST-országok piacainak elvesztése jelentette az első nagy érvágást a 80 százalékban exportra dolgozó cég életében. Akkorra véglegessé vált a színestechnika térhódítása, míg a kilencvenes években egyre erősödött – bár inkább a színeseknek ártott – a digitális technika súlya is.

Így időközben a konkurensek is leálltak a fekete-fehér gyártással: az ORWO-t még a kilencvenes évek elején felszámolták, majd az új évezredben sorban kiszállt az Agfa, a Fuji, a Kodak. A Forte ezzel jó pozícióban maradt volna a piacon, rajta kívül két angol és egy cseh cég osztozott a kereslet kielégítésén.

A Forténál azonban – amely az évi 1,5 millió négyzetméteres fotópapír-termelésével a világpiac 5 százalékát szolgálta ki, de ha talpon marad, ez az arány 10 százalékra is felkúszhatott volna – nemcsak az ágazat visszaesése miatt alakult ki a válság. Elhibázott volt a privatizációs stratégia is: az akkori Állami Vagyonügynökség döntése értelmében munkavállalói részprivatizációs program (mrp) formájában magánosították a gyárat.

A Forte 50 százalék plusz 1 szavazatnyi részvénycsomagja így ugyan a dolgozók tulajdonában maradt, ám a társaság nem jutott pluszforrásokhoz. Majd akkor sem, amikor 1997-ben az akkor már Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. eladta a maradék részvénycsomagot, azt ugyanis kárpótlási jegyért értékesítették úgy, hogy 2 kárpótlási jegyért 3 Forte-részvényt lehetett kapni. A cégnek így pénze nem lett, 3600 kistulajdonosa viszont igen – nekik mostanra nem maradt nincs semmijük (ahogyan az mrp-s dolgozóknak sem).

A történet vége

Tavaly megszűnt két vetélytársuk, de a kínálati vákuum nem hozta meg a remélt bevételeket, a magyarázat pedig túl későn érkezett: az időközben tönkrement Agfa nagy tételben, raktárra gyártotta termékeit, míg a Forte jóval kisebb tételekben, megrendelésre dolgozott. Az ötszörös kapacitású Agfa olcsón kiárusított készlete elszipkázta az amúgy is megfogyatkozott vevőket a még működő Fortétől, a tulajdonos pedig nem kívánta tovább finanszírozni a 2006-ban veszteséges céget.

A megmaradó Forteinvest valószínűleg az ingatlan hasznosításával foglalkozik majd – erre utal nemcsak neve, hanem az a cégbírósági adat is, miszerint a társaság főtevékenysége az ingatlanhasznosítás. A telek nagyon jó helyen van, szinte az alsóvárosi vasútállomás mellett, néhány percnyire a 2/A gyorsúttól. Kummer Béla nem mond semmit a felvetésünkre, hogy a befektetőket talán csak az ingatlan érdekelte, mondván, az ő dolga egyelőre a fotótechnikai tevékenység lezárása. Ez már nem tart sokáig: február végéig tervezik értékesíteni a még meglévő készleteket, és ezzel befejeződik a magyar fotótechnika egyetlen túlélőjének története.