A Fotex még tárgyal a Tesco-bérletről

2006.03.08. 09:04
Több forrásból megerősített információink szerint megszületett a megállapodás a Fotex csoporthoz tartozó Domus és a Tesco között. Ennek értelmében hat Domus ingatlant hosszú távra bérbe adott a Fotex a kiskereskedelmi hálózatnak. A Fotex napközben megerősítette, hogy tárgyalnak a bérbeadásról, de cáfolta, hogy már meg is állapodtak volna.
A Fotex Csoport február végén jelentette be, hogy tőzsdei tranzakciók révén, a nyilvános vételi ajánlat zárását követően növelte 97,2 százalékosra tulajdonrészét a Domus Rt-ben. Mint ismeretes, a Domus összesen 20 ingatlannal rendelkezik, ez összesen 90 ezer négyzetméternyi - üzlet és raktárhelység - ingatlanállományt jelent.

A Tesco hat üzlet földszinti része iránt érdeklődött, végül azonban információink szerint az emeleti részekkel együtt, a teljes áruházakra vonatkozik az aláírt szerződés, amely a Fotex menedzsment tárgyalási stratégiájának sikerét igazolja. A kialakítandó Tesco-üzletek az alsó szintet foglalják majd el. Az épületek fennmaradó részét albérletbe adja majd a meghatározó kiskereskedelmi lánc, azaz maga szervez majd bérlőket hasznosítására.

A brit multinacionális áruházlánc a fővárosban és Budapest közelében kilenc, országszerte további 48 már megnyitott (különböző méretű) üzlettel rendelkezik. Utoljára január közepén Makón és Siklóson nyitotta meg kapuit a helyi vállalkozások nagy bánatára a Tesco. A Domus üzletekkel történő további magyarországi terjeszkedés elsődlegesen a belvárosi jelenlét növelése miatt tekinthető stratégiai fontosságúnak.

A Fotex a jelentős verseny miatt érdemi nyereség generálására nem képes bútorgyártásra- és kereskedelemre nem tekint stratégiai fontosságú üzletágként. A társaság folyamatosan építi le ezen tevékenységeit, hiszen az azonnali, teljes bezárások jelentős egyszeri veszteséget okoznának a tőzsdei vállalatcsoport számára.

Még tárgyalnak

Várszegi Dávid, a Fotex általános vezérigazgató-helyettese reggeli híradásunkra reagálva elmondta, hogy a Tesco-val folyamatosak a tárgyalások azonban a szerződés aláírása a Fotex leányvállalat Domus és a Tesco között még nem történt meg. Amennyiben a szerződés aláírásra kerül, arról hivatalos bejelentést tesz a társaság - közölte Várszegi Dávid.

A Portfolio.hu reggeli tudósítása azon hiteles ingatlanpiaci körökből származó hírekre alapult, hogy a Tesco már megkezdte az albérlők keresését a bérbe veendő üzlethelységek földszint feletti szintjeire. Ezen megkeresések fentiek alapján egyelőre indikatív jellegűek lehetnek.