Natália
-3 °C
8 °C

Szabályt sért a vendéglátóhelyek kétharmada

2003.07.30. 07:44
A Fogyasztóvédelmi Felügyelőség szokásos nyári ellenőrzési akciója ezúttal is lehangoló eredményeket hozott. A fővárosban június-júliusban 151 vendéglátóhelyet ellenőriztek, ebből csak 55-ben nem találtak kifogásolnivalót. A 96 szabályt sértően működő helyen összesen 186 szabály- vagy jogsértést találtak, ezt nyolc és félmillió forintos bírsággal "honorálták".
Óvatosnak kell lennie annak, aki fővárosi vendéglátóhelyre téved be - derül ki a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség immár hagyományos nyári ellenőrzés-sorozatának adataiból. A június elején kezdődött és előreláthatólag szeptemberig tartó akció eddigi eredménye ugyanis lehangoló képet mutat: az ellenőrzött 151 helyből 96-ban találtak valamilyen problémát a fogyasztóvédők.

Nyolc és félmillió a bírság

A 96 "vétkes" üzletben összesen 186 szabály- vagy jogsértést állapítottak meg, tehát egy szabálytalankodó vendéglátóhelyen átlagosan két előírásnak nem tettek eleget. A felügyelőség ellenőrei összesen 136 szabálysértési vagy államigazgatási intézkedést kezdeményeztek, valamint kiróttak nyolc és félmillió forintnyi bírságot.

Több mint félszáz szabálysértési eljárás

A pénzbüntetés nagyobb részével, öt és félmillió forint fogyasztóvédelmi bírsággal 39 üzemeltetőt sújtottak halmozott szabálysértések és fogyasztói jogok megsértése miatt. Szabálysértési eljárást 56 esetben indítottak - például mérésügyi vagy ártájékoztatásra vonatkozó, valamint bizonylati fegyelemre vonatkozó előírások megszegése, továbbá a nyugtaadási kötelezettség teljesítésének elmulasztása miatt -, és 2,6 millió forintos bírságot róttak ki.

Öt esetben - például lejárt minőségű áru vagy szabálysértő tárolás miatt - minőségvédelmi bírságot róttak ki a felügyelők, összesen 380 ezer forint értékben. Öt felelős személyt mindössze figyelmeztettek kisebb szabálytalanságok miatt, két helyen pedig húszezer forintos helyszíni bírságot szabtak ki.

Árak jótékony homályban

A vendéglátóhelyeken leggyakrabban az árakkal és a hiteles méréssel kapcsolatos szabálysértések fordultak elő. Nem közölték vagy tüntették fel az árakat 41 helyen. További 18 vendéglátóegységben károsították meg a vásárlókat árdrágítással, hamis méréssel vagy számolással.

Nem hitelesített vagy szabálytalan mérőeszközöket találtak 33 vendéglátónál. Az üzleteket kategóriába sorolásával több mint húsz helyen volt probléma, a fagylaltok 17 esetben jelentettek gondot, az esetek többségében nem volt feltüntetve, hogy egy adag fagyinak hány grammos.

A plazákban is ellenőriznek

Az akció a város egész területén, de kiemelten az idegenforgalmi szempontból frekventált helyeken folyt és folyik szeptemberig - válaszolt Nagy Vilmos igazgatóhelyettes az Index kérdésére. Így az átlagosnál több ellenőrzésre számíthatnak a Váci utcai, Ráday utcai, Andrássy úti, városligeti, nagykörúti, valamint a pályaudvarokon és környékén lévő vendéglátókban.

A vizsgálatok során ellenőrizték a nagyobb bevásárlóközpontokban - Árkádban, Mamutban, Westendben, Duna Plazában - lévő vendéglátóhelyeket is. A helyszíni ellenőrzéseket próbafogyasztással, valamint mennyiségméréssel egybekötve végezték.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!