Emánuel
3 °C
12 °C

Összefog a Magyar Turizmus Rt. és a SkyEurope

2004.06.25. 08:31
Az együttműködési megállapodás egy évre szól. A fapados légitársaságok évente félmillió új utast hoznak Magyarországra, elsősorban tehetős külföldieket.
Galla Gábor, a Magyar Turizmus (MT) Rt. vezérigazgatója és Christian Mandl, a SkyEurope vezérigazgatója csütörtökön együttműködési megállapodást írt alá. Az egyezség értelmében a két cég egy éven keresztül támogatja egymást, közösen , vásárokon, a légitársaság pedig utazási lehetőséget biztosít az MT-jelennek meg például kiállításokonnek, hogy az partnereivel és külföldi újságírókkal népszerűsíthesse Magyarországot. A szerződés szerint Miss Európa 2003, azaz Laky Zsuzsa fotója díszíti majd a SkyEurope gépeit.

Tehetősek

Galla egyébként a fapadosok megjelenésétől évi félmillió új külföldi turistára számít, vagyis olyanokra, akik e nélkül nem jöttek volna Magyarországra. Meglepő módon ez a kör a tehetősebbekhez tartozik, hiszen ők az év első öt hónapjában a hazai 4-5 csillagos szállodák forgalmát a tavalyihoz képest harminc százalékkal bővítették - derült ki a vezérigazgató szavaiból. Az MT ezzel a lépésével nem sérti meg az unió versenyszabályozását, s más légitársaság érdekeit, hiszen más légiközlekedési vállalkozással is kötött hasonló marketingszerződést.

Mandl elmondta, hogy a SkyEurope tavaly novemberi indulása óta több mint 150 ezer repülőjegyet értékesített a Magyarországra vagy innen induló járataira. Ennek felét külföldiek vették meg, s Mandl várakozásai szerint ez az arány a későbbiekben is megmarad. A cég idén a budapesti járatokon háromszázezer utassal számol.

A vezérigazgató kifejtette, hogy a Wizz Air megjelenése nem hoz lényeges változást a SkyEurpoe életében, hisz bár három útvonalon (London, Róma és Párizs) versenyeznek egymással, de különböző repülőtereket használnak. A SkyEurope Budapestről jelenleg tíz városba közlekedtet járatokat, s társaság a következő téli menetrendjében már több útvonalon, naponta több járatot közlekedtet majd.

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön, London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút, síelés Ausztriában.

Európai körutazások

Izlandi csillagtúra, Skócia felfedezése, a csodás Szicília, és a bajor kastélyok világa.