Mária
-6 °C
-2 °C

Konvergencia nélkül gyengül a forint

2005.09.29. 08:32
A kormány szerdai bejelentését, amely szerint a jövő évi költségvetés pénzforgalmi hiánya 582 milliárd forinttal magasabb lesz a korábban tervezettnél, nem csak a Budapesti Értéktőzsde részvényindexének 500 pontos esése, de a forint gyengülése is követte.

Veres János pénzügyminiszter a kormányülést követően közölte: a hiány azért lesz nagyobb a korábban tervezettnél, mert "a kormány maximálisan figyelembe vette" az Eurostat eddig megismert elvárásait egyes - főként az autópálya-építésekhez kapcsolódó - tételek elszámolásáról.

Kijelentette: nem készítettek választási költségvetést, az adóváltozások miatt kieső bevételeket a kiadások csökkentésével ellensúlyozzák.

A kormányszóvivői sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva a pénzügyminiszter elmondta: nem tud semmilyen érdemi forintgyengülésről, "1-2 forintos mozgás a hibahatáron belül van". Majd hozzátette, hogy "amikor a sajtótájékoztatóra jöttem, már erősödött a forint" - írta a Portfolio.hu.

A szerda délutáni órákban bejelentett, a konvergencia-programban megfogalmazottnál lényegesen magasabb idei és jövő évi államháztartási hiányadatok hatására a forint/euró jegyzések hirtelen a 249.50-es szint fölé szaladtak 248.25 környékéről, majd enyhe visszaerősödés következett be. Az esti órákban a 249-es szint körül stabilizálódott a piac. Az állampapír-piaci hozamok jelentősen, 20-25 bp-tal emelkedtek tegnaphoz képest.

Az MNB az utóbbi időszakban is több kritikával illetve a fiskális politika irányítóit a kiadáscsökkentések és a konszolidáció elodázása miatt. Az utóbbi hetekben az ellentétek kiélesedtek, mely további negatív faktor a piaci befektetők szemében.

A nemzetközi befektetők hozaméhsége és a régió iránti érdeklődés egyelőre megkegyelmezett a magyar piacnak, a forint erős volt, a hozamok csökkentek. A trend megfordulhat a konvergencia-program betartásával kapcsolatos problémák miatt. A Portfolio.hu szerint ebből következően igen negatívak a kilátások a forint és állampapírpiacon, véget érhet az MNB kamatcsökkentési sorozata.