A legtöbb lakásban még fűtenek

2004.04.20. 08:07
Az idei fűtési szezon közel egy fokkal volt melegebb az átlagosnál, a spórolósabb felhasználás miatt az áremelkedés ellenére csökkent idén a fűtésszámla.
Magyarországon ma már általában nem használják a fűtési időszakot, lévén mióta bevezették a mérés szerinti elosztást, nincs már átalánydíj. Ehelyett a távfűtő cégek a társasházak megbízott képviselőivel kötnek szerződést a távfűtő vállalatok rendelkezésre állásáról - közölte a Napi Gazdasággal Scheithauer Imre, a Főtáv Rt. szolgáltatási igazgatója.

Befűtöttek

Ezzel pedig elméletileg épületenként lehet kérni a fűtést május végéig. A hétfői nap folyamán egyébként a fővárosban lévő 240 ezer távfűtött lakásból csupán 17 ezerben nem kértek fűtést. Scheithauer elmondása szerint bár a tél igen szélsőséges volt bizonyos hónapokban, a fűtési idény egészét nézve egy átlagos szezon lett a végeredmény.

A Főtáv tapasztalatai szerint az új elszámolási rendszer bevezetésével a társasházak jobban odafigyelnek energiafelhasználásukra, így a mostani tél során épület öt-tíz százalékos energia, és három-öt százalékos költségmegtakarítást ért el az év eleji áremeléssel együtt. A szezon végeztével elindulhat a távhő hálózat átvizsgálása, és a nyári karbantartás is.

A 31 ezer pécsi távhőszolgáltatásos lakás mintegy 66 százalékában megy még a fűtés - mondta Kovaliczky János, a Pécsi Távfűtő (Pétáv) Kft. kereskedelmi igazgatóhelyettese. A Pétáv több mint hatszáz lakóközösséggel kötött megállapodást arról, hogy ha két egymást követő napon az átlaghőmérséklet 15 fok alá csökken, akkor automatikusan bekapcsolják a fűtést, amire egyébként külön szerződés nélkül, a szolgáltató megkeresésével is van lehetőség. Bár végleges adatok majd csak júniusra várhatók, az előzetes adatok szerint összességében átlagos lesz majd a Pétáv 2003/2004-es fűtési szezonja.

Melegebb volt

Hétfő reggel még a 31 ezer távfűtéses debreceni lakás 91 százalékában ment a fűtés, hétfőn volt azonban az első nagyobb roham a Debreceni Hőszolgáltató Rt.-nél, így mára akár harminc százalékkal is csökkenhetett azon otthonok száma, ahol még igényelték a társaság szolgáltatását - tudtuk meg Kovács Zsolttól, a cég szolgáltatási igazgatójától.

Az idén beruházásra 437 milliót, karbantartásra pedig 145 millió forintot költő Debreceni Hőszolgáltató előzetes adatai szerint az őszi szezonban egy fokkal, a tavasziban pedig 0,5 fokkal volt magasabb a hőmérséklet az ötven éves átlagnál. Egy fok eltérés pedig öt-hat százalékkal befolyásolja az energiafelhasználást, aminek a debreceniek majd a fűtésszámla megérkezésekor örülhetnek.