Piroska
-10 °C
1 °C

Gázár: lépnie kell a kormánynak

2005.08.12. 13:49
Pénteki sajtótájékoztatóján a Mol vezérigazgatója a gázárak és gáztermelés kapcsán elmondta, hogy az olajárak magas szintje jelentős gázár emelkedést vetít előre. A gáz árának változása kilenc hónapos csúszással jelenik meg a hazai piacon, ám a fogyasztókat ez csak részben érinti.
A kormány által alkalmazott árkompenzációs mechanizmusnak köszönhetően a lakossági kisfogyasztókat csak részben terheli a gáz árának - a kőolajéval párhuzamosan jelentkező - drasztikus emelkedése. A kompenzációnak köszönhetően a lakossági fogyasztók a június közepén bejelentett gázáremelést is megúszták, csak a nem lakossági nagyfogyasztóknak kell augusztus elsejétől többet fizetniük.

Elfogynak a Mol befizetései

A lakossági gázárak kompenzációját júniusban köbméterenként 17,7 forintra emelték az addigi 13,5 forintról. Ennek a 4,2 forintos emelésnek a fedezetét a Mol Rt. által az államkasszába befizetett bányajáradék képezi. Ugyanezt a hetvenmilliárdos összeget jelölte meg az idei év elején egyszer már megemelt kompenzáció forrásaként tavaly is a gazdasági és a pénzügyminiszter.

Mosonyi György, a Mol Rt. vezérigazgatója viszont arra hívta fel a figyelmet pénteki, a negyedéves gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón, hogy a lakossági gázárkompenzációs alapba befizetett összeg a második félévben elfogy. Ezért a kormányzatnak hamarosan, talán már idén, de legkésőbb jövő januárban lépnie kell, ha a jelenlegi világpiaci árak fennmaradása esetén meg akarja tartani a mostani fogyasztói árakat.

A kitermelési üzletágat tekintve rossz hír, hogy a hazai kitermelés csökkent a természetes kimerülés miatt - márpedig a Mol a gázárkompenzáció alapjául szolgáló bányajáradékot a hazai termelés nyomán fizeti ki. Egyes mezők termelésbe állításának hatása azonban csak a második félévben jelentkezik majd.

A Mol számára jó hír ugyan, hogy a pakisztáni gázlelőhely már termel kísérleti üzemben, és néhány éven belül jelentős kitermelés várható ezen a területen, ez azonban a befizetett bányajáradék összegét nem növeli. Vagyis, ha a kormány nem talál hamarosan más forrást a gázárak kompenzációjára, akkor elkerülhetetlen lesz a lakossági gáz árának emelése is.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.