Drágább lesz a gáz januártól

2004.12.14. 08:41
Januárban 11 százalék körüli gázáremelés vár a nem lakossági fogyasztókra. A lakosság ennél alacsonyabb - fogyasztástól függően 4,5-8 százalékos - drágulásra számíthat - tudta meg a Népszabadság.
A miniszterelnök fölkérte az érintett tárcák vezetőit - a GKM-et és a PM-et -, hogy az olaj világpiaci árának utóbbi időbeni megtorpanásának köszönhetően csak a feltétlen szükséges mértékben emeljék a gáz termelői árát, a lakossági fogyasztás áremelkedése pedig ne haladja meg lényegesen az infláció 2005-re tervezett mértékét - tudta meg a Népszabadság.

A napilap úgy tudja, a nem lakossági fogyasztóknak 11 százalékos lesz az emelkedés, a lakosság pedig 4,5-8 százalékos drágulásra számíthat. Az 1500 köbméter alatti éves fogyasztási kategóriában öt százalék alatti lesz a drágulás. Az 1500-3000 köbméter közötti sávban 6,5 százalék körüli emelés várható, és a legmagasabb kategóriában lesz nyolc százalék körüli a drágulás.

A támogatások fedezetét a Mol által befizetett többlet-bányajáradék adja, amely révén 40 százalékkal nő a támogatás összege. Az olajtársaság az idén csaknem 60 milliárd forintot fizetett be abba a kasszába, amelyből a lakossági kompenzációt fedezik. A befizetés jövőre is meghaladja az 50 milliárdot.