Marad a gázkorlátozási rendszer

2009.01.08. 11:12
Feloldotta a második kategóriájú gázkorlátozást 9.30 órakor az FGSZ Zrt., amit Molnár Csaba energiaügyi miniszter a csütörtökön javuló gázhelyzettel indokolt. A miniszter Budapesten sajtótájékoztatón elmondta azt is: a helyzet bármikor változhat, s újra életbe léphet a korlátozás. A miniszter szerint csütörtökön a helyzet azért is javul, mert a nyugati (Baumgarten-HAG) vezetéken 4 millió köbméter gáz jön a szerdai 1,5 millióval szemben, és a stratégiai tározóból is megkezdik a gázkitermelést.

Molnár Csaba energiaügyi miniszter szerint szerdán igazi krízishelyzet volt a magyar gázellátásban, s ezért az iparvállalatokat illetően a második kategóriában is el kellett rendelni a gázfogyasztás korlátozását. A miniszter kifejtette azt is, hogy egy jogszabályváltozással lehetővé tették, hogy a rendszerirányító az adott kategórián belül a fontos termelők esetében a gázkorlátozás korábban leírt mértékétől eltérjen. Aláhúzta, nem kivételezésről van szó, olyan cégek esetében térhetnek el az előírtaktól, amelyek a lakosság kiszolgálásával vannak kapcsolatban, például élelmiszert állítanak elő. A miniszter úgy vélte, a korlátozási rendszer jól működik, s ezért nem kell módosítani.

Ne az ipart fogják vissza

A várható nemzetgazdasági következmények miatt nem a termelő üzemek gázfogyasztását kellene elsősorban korlátozni, hanem például az oktatási intézményekét, mivel ezek leállása nem jár beláthatatlan gazdasági károkkal - mondta Sinkó Ottó, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója. Átlagos országos kibocsátással számolva, minden egyes munkanap kiesése a termelésből önmagában körülbelül 0,4 százalékos ipari termelés csökkenést eredményez éves szinten. A vezérigazgató elmondta, a szomszédos országokban több helyen nem a termelőket, hanem az oktatási intézményeket korlátozták először.

Drága és nehéz lenne a lakosság korlátozása

Horváth J. Ferenc, a Magyar Energia Hivatal elnöke az eseményen elmondta, a korlátozás fő célja a gázrendszer egyensúlyának fenntartása, mert ha ez tartósan megbomlik, akkor újra kell építeni a rendszert, ami több hétig is eltarthat és nagyon drága. Drága lenne a lakosság korlátozása is, hiszen egyenként kellene ellenőrizni a háztartásokat, hogy betartják-e az előírtakat. Az elnök kifejtette, a korlátozáskor mindig figyelembe veszik például a környezetvédelmi szempontokat, illetve az élet- és vagyonbiztonságot. A miniszter a szombati munkanap áthelyezéséről közölte, hogy ez mintegy 6 millió köbméter gáz megtakarításával jár.

Szerdán 61 millió köbméter volt az ország fogyasztása. Azért volt alacsonyabb a vártnál és a korábbiaknál, mert egyrészt a második kategóriában is megtörtént a korlátozás, másrészt az előre jelzettnél 1 fokkal melegebb volt, harmadrészt pedig szerdán este a lakosság kevesebbet fogyasztott, s így elmaradt az esti szokásos csúcsfogyasztás. A miniszter szerint a lakosság felelősen döntött, amikor korlátozta fogyasztását, s ezért köszönetét fejezte ki. Azt kéri, a gázkrízis hátralévő idejében is mindenki hasonlóan felelős magatartást tanúsítson.

Nem kizárt, hogy adunk gázt Szerbiának

Molnár Csaba a kilátásokról elmondta, szombaton ugyan az előrejelzések szerint a mostaninál 3 fokkal alacsonyabb lesz a napi középhőmérséklet, ám a jövő héten minden nap egy kicsivel melegebb lesz, s a jövő hét végén már csak mínusz 1,5 fok körül lesz a hőmérséklet. Kérdésekre válaszolva elhangzott, hogy a első és a második kategória korlátozásával 9-10 millió köbméter gázt sikerült megspórolni, kétharmadát az első kategóriában. A miniszter kérdésekre válaszolva elmondta, Magyarország elsődleges feladata a belföldi gázellátás fenntartása, de ha a helyzet javul, akkor esetleg Szerbiának is adhat gázt Magyarország. Erről azonban még semmilyen döntés nincs.

Az eseményt követően Kutas István, az E.ON Földgáz Trade Zrt. kommunikációs vezetője újságíróknak elmondta, hogy a nyugatról érkező 4 millió köbméter gázt már visszaigazolták. A gáz többségét a E.ON Ruhrgas, kisebbik részét pedig a Gaz de France adja. A tárolókból most napi 53,5 millió köbméter gázt tudnak kivenni, a két legnagyobb, a zsanai és hajdúszoboszlói tároló 20 napig tud működni csúcskapacitáson, majd ezt követően még hetekig 90 százalékos szinten.

Az FGSZ Földgázszállító Zrt. kedden este 20.30-kor rendelte el az I. kategóriás (óránként 2.500 köbméternyi gáznál többet igénylők, főként erőművek), majd a szerdán reggel 8.00-kor a II. kategóriás (500-2500 köbméter/óra mennyiséget fogyasztók) fogyasztáskorlátozást. Ezt követően több vállalat is visszafogta, vagy leállította termelését, közöttük a Suzuki, a Tondach tetőcserépgyár és a Hankook.