Lelassult a gazdaság

2005.05.17. 15:30
Kedden tette közzé az Ecostat az idei első negyedév gazdasági növekedésére vonatkozó gyorsbecslését. A gazdaságkutatók szerint január-márciusban 3 százalékkal nőtt a GDP, szemben a tavalyi első negyedéves 4,3 százalékkal. A bővülés jócskán elmarad a tavalyi egész éves és utolsó negyedéves mértéktől is.

Most először készített úgynevezett gyorsbecslést az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet a bruttó hazai termék (GDP) negyedéves alakulásáról. A kedden közzétett becslés a 2,8-3,2 százalékos sávba teszi, ezen belül 3 százalékon valószínűsíti a GDP első negyedéves bővülési ütemét.

Ez a mutató - ami lényegében egybeesik a piaci várakozással - jelentősen elmarad a gazdasági növekedés tavalyi mértékétől. A GDP a múlt év első negyedében 4,3 százalékkal bővült, aminek a mostani növekedés tehát csak mintegy kétharmada lesz.

Február 29-e a ludas

Maga az Ecostat is felhívja a figyelmet arra, hogy ez a növekedési ütem igencsak elmarad az előző negyedévekétől. Ezt egyebek mellett a magas bázishatással magyarázzák - a 2004-es 4,3 százalék elérését ugyancsak segítette a bázishatás, a 2003-as első negyedévi 2,9 százalék -, valamint annak statisztikai hatásával, hogy tavaly szökőév volt. Az Ecostat tájékoztatása szerint a GDP bővülésén belül az árutermelő ágazatok átlag alatt teljesítettek, és ezt a visszaesést a szolgáltató szektor csak részben tudta ellensúlyozni.

A GDP bővülése nemcsak a tavalyi első három hónap mutatójával összevetve mutatja a gazdaság jelentős lassulását, hanem a tavalyi egész éves és utolsó negyedéves gazdasági növekedésnél is számottevően alacsonyabb. A GDP tavaly egész évben 4 százalékkal, de még az utolsó három hónapban is 3,8 százalékkal bővült.

Az uniónál még gyorsabbak vagyunk

A hazai gazdaság a lassulás ellenére is jóval gyorsabban növekszik, mint a kibővítet Európai Unió. A 25 tagú EU gazdasága az első negyedévben ugyanis a becslés szerint csak 1,7 százalékkal növekedik majd. Ez az egész európai gazdaság lassulását jelzi, tavaly ugyanis még 2,3 százalék volt a mai EU-25 első negyedéves GDP-bővülése.

A nagy európai gazdaságok közül az egyes tagállamokban készült becslések szerint Németországban csak 1,1 százalék lesz a gazdaság bővülése, míg Olaszországban egyesen csökkenés várható: a GDP az előzetes adatok szerint 0,2 százalékkal elmarad a tavalyi első negyedévestől. Uniós szinten dinamikusnak mondható viszont a brit gazdaság, amely az ott készült becslés szerint 2,8 százalékkal nő. Az új EU-tagok közül eddig csak Litvánia készített GDP-becslést, a balti ország 5,6 százalékos növekedése szintén irigylésre méltónak mondható.

Lefelé viszik a prognózisokat

A mostani GDP-becslés nyomán a gazdaságkutatók várhatóan módosítani fogják az idei gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzéseiket. Az Ecostat március végén publikálta prognózisát, amelyben 3,9 százalékos GDP-bővülést várt erre az évre; már kedden bejelentették, hogy ezt hamarosan korrigálják. A Kopint-Datorg április eleji Konjunktúrajelentése 3,6 százalékos gazdasági növekedést prognosztizált, a GKI május elején frissített adataiban 3,5 százalék szerepel. Áprilisban korrigálta prognózisát a Pénzügyminisztérium is, ám a változtatás nem volt számottevő: az addigi 4 százalékosról 3,5-4 százalékosra változtatták a magyar gazdaság növekedésével kapcsolatos kormányzati előrejelzést.