Mária
-7 °C
3 °C

Ecostat: 4,6 százalékkal nőtt a GDP

2005.11.14. 15:16
Harmadik alkalommal készítette el GDP-becslését az Ecostat. A kutatóintézet szerint a harmadik negyedévben meglódult a magyar gazdaság, a növekedés 4,6 százalékos volt.
Október óta új módszertannal számolják a bruttó hazai termék alakulását az Európai Unióban, talán ennek is köszönhető, hogy a magyar gazdaság növekedése megugrott a harmadik negyedévben.

A gyorsbecslés alapján ugyanis az idei harmadik negyedévében Magyarország bruttó hazai terméke az előző év azonos időszakához viszonyítva 4,6 százalékkal nőtt. A szezonálisan kiigazított adatok alapján a GDP 1,1 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez képest.

Felfelé korrigál

A KSH az Európai Unió határozatának megfelelően idén októbertől a pénzügyi közvetítők közvetetten mért szolgáltatási díját az eddigiektől eltérően kell számítani, és a felhasználó ágazatok között fel kell osztani. A gyorsbecslést az Ecostat már az új módszertan szerint készítette el.

E módszertani változás következtében a GDP növekedési üteme 2003-ban 2,9 százalékról 3,4 százalékra, 2004-ben pedig 4,2 százalékról 4,6 százalékra módosult - közölte az Ecostat. Becslésük szerint erre az évre vonatkozóan a GDP növekedését az említett módszertani változás 0,4 százalékponttal növelte.

Az Ecostat a negyedéves GDP gyorsbecslésre kidolgozott modellek eredményei és a szakértőkkel történt konzultációk alapján határozta meg a GDP az idei harmadik negyedévi alakulására vonatkozó gyorsbecslését - közölte az intézet a honlapján.

A gyorsbecslés korlátozott információs bázisra épül, így a statisztikai becslés megbízhatósági szintjét figyelembe véve a GDP növekedése 4,4-4,8 százalék között alakulhatott az Eurostat szerint. A gyorsbecslés eredményei alapján megállapítható, hogy 2005 harmadik negyedévében a gazdaság továbbra is dinamikusan növekedett, ami elsősorban az ipar, építőipar, valamint az anyagi szolgáltatások jó teljesítményének köszönhető.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.