A gazdaság elakadt, a forint zuhan

2006.08.15. 13:07
A várthoz és a régiós versenytársakhoz képest is jelentősen elmaradt a magyar gazdaság második negyedéves növekedése: a 3,6 százalékos adatra a forint is gyengüléssel reagált, bár az euró árának 275 egység fölé kúszásában alapvetően most is nemzetközi okok játsszák a főszerepet. A forint/euró árfolyam délutánra 274,30 körül látszott stabilizálódni.
"A KSH és az Ecostat közös gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 3,6 százalékkal, a naptári hatást figyelembe véve 3,9 százalékkal nőtt 2006 II. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva. A gyorsbecslés korlátozott információs bázisra épül, így a statisztikai becslés megbízhatóságának hibahatára 0,2 százalékpont. A szezonálisan kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,9 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék" - tette közzé a KSH. Az adat pofonnal ér fel: nemcsak elmarad a 4,2 százalékos várakozástól, de a pszichés szempontból (is) jelentős 4 százalékos szint alá megy. Ez akkor aggasztó különösen, ha a versenytárs visegrádi országok mutatóival hasonlítjuk össze a magyar adatot. Ugyancsak ma került nyilvánosságra a 6,6 százalékos szlovák növekedést mutató szám, és a lengyel GDP gyarapodását is öt százalék körüli szintre várják éves viszonylatban.
GDP-növekedés - kiigazítás nélküli (nyers) adatok ,%
Év Év II. III. IV I-II. I-III. I-IV.
2004 105,4 105,4 104,9 105,2 105,4 105,2 105,2
2005 103,2 104,5 104,5 104,3 103,8 104,1 104,1
2006 104,6 103,6 104,1

GDP-növekedés (a naptári hatás kiszűrésével, %)
Év I. II. III. IV. I-II. I-III. I-IV.
2004 104,6 105,3 104,9 104,9 104,9 104,9 104,9
2005 104,2 104,3 104,3 104,6 104,2 104,3 104,4
2006 104,4 103,9 104,1

Magyarországon utoljára 2005 első negyedévében volt négy százalék alatti a növekedés, az elmúlt három évben egyébként erre nem volt példa. A vártnál kedvezőtlenebb második negyedévi adat azt vetíti előre, hogy az idei éves növekedés - a korábbi, ugyancsak 4,2 százalékos várakozással szemben - négy százalék alá kerül.

Jövőre mélypont jön

Az Ecostat már ma módosítja éves növekedésre vonatkozó jóslatát, de sorra hasonló lépésre lehet számítani a Magyarországot érintő gazdasági elemzésekben - mondta az Indexnek Erdős Szabolcs, az Ecostat kutatója. A szakértő szerint három okra vezethető vissza a vártnál gyengébb adat: a mezőgazdasági termelés hosszabb ideje gyengélkedik, most viszont az ipari termelés üteme is - bár még mindig nem alacsony, de - kisebb mértékben nő a vártnál. Emellett a korábban 30 százalékos növekedést is mutató (a teljes GDP-ben az ipari termelésnél kisebb súllyal szereplő) építőipari termelés jelentősen visszaesett, egyebek között az állami autópálya-beruházások és a lakásépítések kifutása miatt. A fogyasztási, beruházási oldalon is érzékelhető visszaesés: Erdős Szabolcs szerint a lakosság és üzleti szféra is számított valamiféle megszorításra, növekvő terhekre a választások utáni időszakra, ezért már a második negyedévben is érezhetővé vált a beruházások, lakásvásárlási tervek elhalasztása.

A GDP volumenindexei 2004-2006 (előző negyedév = 100,0), szezonálisan és naptári hatással kiigazított adatok (%)
Év I. II. III. IV.
2004 101,5 101,2 101,0 101,1
2005 100,9 101,2 101,0 101,1
2006 100,7 100,9

A külföldi befektető oda megy szívesen, ahol pörög a gazdaság - hangsúlyozta egybehangzóan Vojnits Tamás, az OTP és Bebesy Dániel, a CIB elemzője. Így a kedvezőtlen adat nyilván nem használ az ország tőkevonzó és versenyképességének. Ráadásul nyilván nem segíti a foglalkoztatás növelését sem - emelte ki Vojnits Tamás, hozzátéve, hogy ebben a kérdésben és általában sem lehet megkerülni a megszorító csomag várható hatásait. A jövő év mélypontot hozhat a gazdasági növekedésben, de még az idén, elsősorban az utolsó negyedévben érezhetővé válik a csomag - a bevételi oldalra koncentráló szerkezetével is összefüggő - gazdaságlassító hatása.

A 2007-es várakozások 2-3 százalék között szórnak - az egyik legpesszimistább adat ezúttal éppen a kormányé. Az OTP 2,4 százalékos növekedést vár; Vojnits Tamás szerint a legnagyobb kérdés, hogy mennyivel esnek vissza a reáljövedelmek, és így a fogyasztás. A pénzintézet a fogyasztás 3 százalékos jövő évi visszaesésével, a lakásberuházások idén 10, jövőre további 5 százalékos csökkenésével számol. Az elemző elmondta: a magyar gazdaságot az idén és jövőre is segíti, hogy az EU-ban beindult a növekedés, hiszen az unió jelentős felvevőpiacunk. Az export bővülése az idén mind az áruk, mind a szolgáltatások esetében 16 százalék körüli lehet. Megítélésünket nem segíti, hogy felzárkózó országként csökken a "növekedési előnyünk". A jövő évi, tudottan alacsony növekedés mellett komoly problémát jelent, hogy a csomag már említett rossz szerkezete, foglalkoztatást nem segítő karaktere miatt a potenciális növekedési várakozások is 3,5 százalékra esnek 4 százalékról.

Megsínyli a forint

A kedvezőtlen GDP-adat nyilván nem tesz jót a forintnak, és biztosan közre is játszik a gyengülésében, de az, hogy az euró kurzusa ma tovább emelkedett, és délre a tegnapi, 1,2 százalékos gyengüléssel "elért" 274 közeli szintről a 275-öt is átlépte, inkább külföldi tényezőkkel magyarázható - mondta az Indexnek Bebesy Dániel. Az elemző szerint túlzottnak bizonyult a múlt héten kialakult optimizmus az amerikai kamatemelési ciklus végét illetően. (A forinttal késő délután 274,30 körüli euróárfolyamon kereskedtek.)

Az USA jegybankjának szerepét betöltő Fed jelentése a következő időszak függvényének mondta a további kamatemelés kérdését, így a piac minden mutatót élesen figyel. Az amerikai kiskereskedelmi növekedés és az EU GDP-emelkedése is a várakozások felett alakult: az egyfelől örvendetes hír azonban - emelte ki Bebesy Dániel - tágabb teret nyújt a jegybankoknak a kamatemelésre (a kamatemelés az inflációt csökkenti, de - a tőke lekötésével - a gazdasági növekedés ellen hat). Márpedig ha az amerikai vagy az eurókamatok emelkednek, az csökkenti a forint iránti keresletet, azaz gyengíti a magyar devizát. A forint ugyanakkor az év végéig várt 270-280 közötti sávban mozog majd: a múlt héten elért 270 alatti árfolyam után az elemzők mindenképpen gyengülést vártak.