Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Lassul a gazdasági növekedés

2003.10.01. 10:26
Az előzetesnek megfelelően Magyarország GDP-je az előző évihez viszonyítva 2003 II. negyedévében 2,4 százalékkal, az első félévben pedig 2,5 százalékkal nőtt - közölte a KSH. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a II. negyedévében a növekedés 0,6 százalék volt az előző negyedévhez képest. A gazdasági növekedés lassulása elsősorban a külkereskedelmi folyamatok alakulásával hozható összefüggésbe véli a KSH.
A 2000. évi változatlan árak alapján készített számítások szerint 2003 II. negyedévében a termelő ágazatok (mezőgazdaság, ipar és építőipar) teljesítménye 1 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva, ami nagyjából megegyezik az előző negyedévben tapasztalható 1,1 százalékos mérséklődéssel.

A mezőgazdaság hozzáadott értéke az előző év II. negyedévéhez viszonyítva 8,7 százalékkal csökkent, míg az iparé 0,1 százalékkal, az építőiparé pedig 0,6 százalékkal nőtt. Az iparon belül a feldolgozóipar teljesítménye 0,3 százalékkal mérséklődött.

A szolgáltatások ágazatainak bruttó hozzáadott értéke az előző év azonos időszakához viszonyítva 2003 II. negyedévében 3,8 százalékkal, az első félévet tekintve pedig 4,1 százalékkal bővült.

A II. negyedévben folytatódott a háztartások fogyasztási kiadásainak dinamikus növekedése, bár mérsékeltebb ütemben, mint az előző negyedévekben, az előző év azonos időszakához viszonyítva 8,3 százalékkal, 2003. I. félévében 8,7 százalékkal emelkedett.

A kormányzattól és a háztartásokat segítő nonprofit intézményektől származó természetbeni társadalmi juttatások az előző év azonos időszakához viszonyítva a II. negyedévben 5,4 százalékkal, míg az I. félévben 4,4 százalékkal növekedtek. E két tényező hatására a háztartások végső fogyasztása a II. negyedévben 7,7 százalékkal, az I. félévben pedig 7,9 százalékkal emelkedett 2002 azonos időszakához viszonyítva.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás a II. negyedévben 1,7 százalékkal, míg az I. félévben 0,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A bruttó felhalmozás újra növekedni kezdett, 12,2 százalékkal bővült 2002. II. negyedévéhez képest, elsősorban a készletfelhalmozás növekedése miatt. 2003. I. félévében 3,6 százalékos emelkedés mutatható ki 2002 azonos időszakához képest.

A belföldi felhasználás a fogyasztás és a felhalmozás magas ütemű növekedése eredőjeként 8,7 százalékkal emelkedett a II. negyedévben, míg az I. félévben 6,6 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az áruk és szolgáltatások külkereskedelmi exportja a II. negyedévben 1,7 százalékkal, az I. félévben 2,4 százalékkal növekedett, míg az import ennél jóval nagyobb ütemben, a II. negyedévben 9,6 százalékkal, az I. félévben pedig 7,5 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva.