Mária
-7 °C
3 °C

Jobb a zöldség, mint a csoki

2003.07.22. 13:13
A burgonya, a gyümölcsök és a hagyományos főzött leves a három legkedveltebb ételünk, derült ki egy kedden publikált felmérésből. A leggyakrabban fogyasztott ennivalók és italok listáját a fehér kenyér vezeti a kávé és a tea előtt. A csokoládé éppen csak befért a húsz legkedveltebb étel közé.
Változatosabban étkezünk, mint 1989-ben, és az evés-ivás az éhség és szomjúság csillapítása mellett mindinkább az öröm forrása is. Ezek a legfontosabb megállapításai a GfK Piackutató Intézet "Étkezési szokások 1989-2003" című kutatásának.

Egyre jobban szeretünk enni

Továbbra is a burgonya a legkedveltebb élelmiszer, és ahogyan az elmúlt években, úgy az idei felmérésben is a gyümölcs, a szárnyas, a hagyományos főzött leves és a zöldség van még az élmezőnyben. Az italok között változatlanul a tea vezeti a listát, megelőzve a tejet és a kávét.

Összességében az állapítható meg, hogy az 1989-es első felméréshez képest szinte valamennyi élelmiszerről sokkal többen mondták idén, hogy kedvelik, mint tizennégy évvel ezelőtt. Az enni- és innivalók kedvezőbb megítélése arról tanúskodik, hogy az étkezés a korábbiaknál jobban összefügg a pozitív életérzéssel. Vagyis a szükségletek kielégítése mellett élvezeti értéket is jelent.

A fehér kenyér és a gyümölcs az élen

A listát vezető húsz élelmiszer közül csak a fehér kenyeret és sertéshúst kedvelték az idei válaszadók közül kevesebben, mint 14 évvel ezelőtt. Amíg akkor a fehér kenyér a harmadik legkedveltebb élelmiszernek számított, addig mostanra visszaesett a tizenkettedik helyre. A sertéshús pedig az ötödik-hatodik helyről a 14.-re.

Bár a huszas listán sereghajtó, a legnagyobb arányban javította pozícióját a csokoládé, igaz, még mindig csak a válaszadók kétharmada tartja kedvencének. Növekvő népszerűségét mindenesetre jelzi, hogy egy korábbi felmérés szerint tavaly hatezer tonna csokit vásároltunk. Az elmúlt évekhez képest jelentősen javult a rizs, a sajtok és a tésztafélék megítélése is.

Többféle ételből válogathatunk

A leggyakrabban fogyasztott élelmiszerek listavezetője még mindig a fehér kenyér, de egyre kisebb az előnye. A hosszú éveken át második helyre rangsorolt, hagyományos főzött levest idén megelőzte a kávé és a tea is. Fehér kenyeret a válaszadók hetente 4,9-szer fogyasztanak, kávét 4,7-szer, levest csak 4,3-szor.

A leggyakrabban fogyasztott húsz élelmiszer majdnem felénél kisebb a gyakoriság mutatója, mint tizennégy évvel ezelőtt. Ez a kutatók szerint azt bizonyítja, hogy egyre több különféle ételből-italből választhatunk. Kimagasló növekedés az ásványvíznél tapasztalható, de magasabb lett a tea, gyümölcslé, tészta, sajt, gyümölcs és kávé mutatója is.

A felmérést a felnőtt lakosságot fontos szempontokból reprezentáló ezer fő személyes megkérdezésével idén márciusban végezték. Előtte két évvel ezelőtt végeztek hasonló kutatást erről a témáról.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!