Továbbra is csigalassú a magyar gazdaság

2008.05.15. 12:03
Szlovákia hazai összterméke az első negyedévben 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, közölte a szlovák statisztikai hivatal csütörtökön előzetes becslésként. Az első negyedévben 5,4 százalékkal bővült a gazdaság – jelentette a cseh statisztikai hivatal. Az euróövezetben az első negyedévben 0,7 százalékkal volt nagyobb az összesített GDP, mint a tavalyi utolsó negyedévben, és 2,2 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi első negyedévben, jelentették az EU statisztikai hivatalában csütörtökön előzetes becslésként. Magyarországon az első becslés szerint 0,9 százalékot mutat a kiigazított adat.

A KSH és az Ecostat közös gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 1,6 százalékkal, a naptári hatást figyelembe véve 0,9 százalékkal nőtt 2008. első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva. A gyorsbecslés korlátozott információs bázisra épül, így a statisztikai becslés megbízhatóságának hibahatára ą 0,2 százalékpont. A szezonálisan kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,3 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék – közölte a KSH.

A növekedési ütem nem meglepő módon alacsonyabb, mint nemcsak a régiós versenytárs országok, hanem a fejlettebb országokat tömörítő euróövezeté (a különbségtétel lényege, hogy a fejlettebb, azaz magasabb bázisról induló országok növekedési üteme jellemzően kisebb). Az előzetes hazai adatnak ennek ellenére lehet kedvező olvasata is: a Portfolio.hu múlt héten közzétett elemzői konszenzusa 1,2 százalékos bővülési ütemet valószínűsített (a válaszok 0,7 és 2,3% között szóródtak), így az 1,6 százalékos kiigazítatlan növekedési ütem jobb lett ennél.

Barcza György, a K&H vezető elemzője szerint enyhe optimizmusra ad okot az is, hogy az előző negyedévhez képest 0,3 százalékos lehet a növekedés. Ez éves szinten 1,2 százalékot jelent. Ha ehhez hozzávesszük, hogy két tavaly jelentős fékerőt jelentő hatás is kieshet, azaz lényegesen jobban teljesíthet a mezőgazdaság, illetve a vizitdíj kiesésével nőhet az orvoslátogatások száma, elérhetőnek tűnik az éves szinten 2-2,5 százalék közötti növekedés.

Nincs újabb 2001

A szakértő megjegyezte még: az eurózóna teljesítménye a várt felett alakult, ahogy korábban az USA-ban publikált növekedési adatok is kedvezőbb képet mutattak az elemzők által vártnál. Mindez azt jelentheti: miközben a világgazdaság lassul, a visszaesés talán mégsem lesz olyan drasztikus mértékű és ütemű, mint korábban többen számítottak rá. Sokak fejében élt az, hogy egy, a 2001-2002-es évhez hasonló radikális visszaesést hozhat az idei év. Hogy pontosan mit hoz, azt még ma sem látjuk, de úgy tűnik, a legnagyobb félelmek nem igazolódtak be – mondta Barcza György.

Irigykedjünk 1.

Szlovákia hazai összterméke az első negyedévben 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, jelentették a szlovák statisztikai hivatalban csütörtökön előzetes becslésként. Az ütem lassult, de meghaladta az elemzői várakozások 8,5 százalékos felső határát is: támogatta az erős export és az év elején még nagy lakossági fogyasztás. A tavalyi utolsó negyedévben rekord ütemben bővült, 14,3 százalékkal volt nagyobb a szlovák GDP az egy évvel azelőttinél. A lassulás annak is következménye, hogy a nagy autóipari beruházások befejezésével a bázishatás csökken.

Tavaly Szlovákiában az évi átlagos GDP-növekedés 10,4 százalékos volt - újabb rekord az önálló Szlovákia történetében - a 2006-os, 8,5 százalékos ütem után. A szlovák pénzügyminisztérium idénre 7,5 százalékos, jövőre 6,4 százalékos gazdasági növekedést valószínűsít. A szlovák statisztikai hivatal nemrég módosította módszertanát, és ennek megfelelően följebb igazította a korábbi adatokat 2006-ig, illetve az új adatsorok tavalyról és azóta az új módszertan szerint készülnek.

Az Európai Bizottság az áprilisban megjelent, tavaszi előrejelzésében erre az évre 7,0 százalékos, jövőre 6,2 százalékos gazdasági növekedést jósolt Szlovákiának.

Irigykedjünk 2.

Csehország hazai összterméke az első negyedévben 0,9 százalékkal volt nagyobb a tavalyi utolsó negyedévinél, és 5,4 százalékkal haladta meg a tavalyi első negyedévit, közölték a cseh statisztikai hivatalban csütörtökön előzetes becslésként, szezonális és munkanap-kiigazítással. Nemzetközi elemzők 5,3-5,5 százalék között jósolták az eredményt. Tavaly az utolsó negyedévben a cseh GDP 6,6 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőttit. Idén az első negyedévben a foglalkoztatás 0,3 százalékkal nőtt a tavalyi utolsó negyedhez képest, és 1,7 százalékkal gyarapodott a tavalyi első negyedévhez képest. A közlemény kommentárja szerint ebből származott a gazdasági növekedés egyharmada. A lakossági kiadásokban szereplő tételek árai átlagosan 7 százalékkal emelkedtek éves összehasonlításban, ellenben a cseh exportcikkek árai 1,3 százalékponttal jobban csökkentek, mint az importárak, tették hozzá.

Irigykedjünk 3.

Az euróövezetben az első negyedévben 0,7 százalékkal volt nagyobb az összesített GDP, mint a tavalyi utolsó negyedévben, és 2,2 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi első negyedévben, jelentették az EU statisztikai hivatalában csütörtökön előzetes becslésként. Az elemzők 0,5 százalékos negyedéven belüli, és 1,9 százalékos éves növekedést vártak. A vártnál nagyob átlag főleg a beruházásokkal támogatott, 12 éve leggyorsabb német első negyedévi fejlődésnek köszönhető. A tavalyi utolsó negyedévben 0,4 százalékos volt a negyedéves, és szintén 2,2 százalékos az éves GDP-növekedés. Az Európai Bizottság az április végén megjelent tavaszi előrejelzésében 1,7 százalékra csökkentette az idei GDP-növekedési előrejelzését az euróövezet számára a februárban jósolt 1,8 százalékról. Tavaly 2,6 százalékkal, tavalyelőtt 2,8 százalékkal - hatéves rekord ütemben - bővült az euróövezeti GDP.

Az euróövezetben áprilisban átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 3,3 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly áprilisban, jelentették az EU statisztikai hivatalában szintén csütörtökön végleges becslésként, megerősítve az április 30-án közölt előzetes becslést. Korábban az elemzők 3,4 százalékos tizenkét havi inflációt vártak áprilisról. Márciusban 3,6 százalékos volt a tizenkét havi infláció az euróövezetben, új rekord a közös statisztika 1997. januári bevezetése óta.