Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Vádalkut kínál a GVH

2004.06.25. 08:01
A Magyar Hírlap információi szerint a versenyhatóság amnesztiát kínál azoknak a cégeknek, amelyek besúgják a kartellban részt vevő társaikat.
A hivatal csoportvezetője szerint nem akarják besúgásra ösztönözni a piaci szereplőket, csupán a piacot akarják megtisztítani az "árkarbantartó" összefonódásoktól.

Négy bejelentés

A Magyar Hírlap információi szerint eddig négy-öt bejelentés érkezett. Bár bírságenyhítésre eddig is számíthattak azok, akik segítettek a titkos szövetségek leleplezésében (melyeknek a leleplezők is tagjai voltak), az új rendszer alapján azonban teljes amnesztiát kapnak az információval szolgáló vállalatok.

A Versenyhivatal szerint azért akadnak őszintén feltárulkozó cégek, mert a piac szereplőit "sokkolják" a hatósági rajtaütések, a hivatal "kartellkommandója" ugyanis bármikor rajtaüthet és házkutatást tarthat. A bírság pedig elérheti a cégek árbevételének tíz százalékát, ami nagyobb cégeknél akár százmillió forintos tétel is lehet - írja a Magyar Hírlap.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!