Fáj a Gyurcsány-csomag, és fog is

2007.05.22. 12:09
Közzétette legfrissebb előrejelzését a magyar gazdaság idei alakulásáról a GKI. A gazdaságkutató cég szerint a költségvetési konszolidáció fájdalmas, de eredményes. A GKI 3,2 százalékos gazdasági növekedést, 16 százalékos exportbővülést vár erre az évre, valamint azt, hogy a lakossági fogyasztás 0,5 százalékkal bővül. A gazdaság állapota jobb lesz az év végén, mint az elején volt, de a következő években további lényeges javulás kell.

A költségvetési konszolidáció fájdalmas, de eredményes. Az állami tevékenység átfogó reformja még nagyon töredékes, a társadalmi érdekek sérelme mellett technikai-politikai hibák is lassítják a folyamatot – olvasható a GKI jelentésében. A magyar gazdasági folyamatairól kiadott, idei második elemzés szerint a tavaly nyáron megkezdett gazdaságpolitikai fordulat iránya jó, de "számottevő feszültségekkel" és több területen romló mutatókkal jár együtt.

A programot ennek ellenére folytatni kell, a jelentés szerint a gazdaság állapota egyértelműen jobb lesz az év végén, mint az elején, de a következő években még további lényeges javulásra lesz szükség. A gazdaságkutató elemzése figyelmeztet arra: felerősödhetnek a visszarendeződést, a reformok szelídítését célzó törekvések

Felfelé módosítottak

A legérzékenyebb az ország gazdasági teljesítményének növekedése. A GDP-bővülés annak ellenére lassul, hogy világgazdasági konjunktúra van, amelyből az európai uniós országok, főleg a kelet-közép-európaiak jócskán kiveszik a részüket. Így hazánk a térség többi országától folyamatosan leszakad, noha a GKI viszonylag kedvező, 3,2 százalékos GDP-növekedést jósol erre az évre – a márciusi előrejelzés még csak 3 százalékos volt –, míg a kormány a konvergenciaprogramban csak 2,2 százalékot valószínűsített.

 
A GKI Zrt. prognózisa 2007-re
       2005.   2006.   2007. előrejelzés
október december március május
GDP termelés 104,2 103,9 103 103 103 103,2
  Ebből:
Ipar 104,3 108,6 106 106 107 107,5
    Építőipar 102 96,9 105 103 103 103
    Mezőgazdaság 97,6 93,9 102 102 102 102
Szállítás és távközlés 104,4 103,3 104 104 104 104
Egyéb szolgáltatás 104,7 103,3 101 101 100,5 101
  GDP belföldi felhasználás 101,4 100,5 101 101 101 101
  Ebből:
    Egyéni fogyasztás 103,8 101,2 100,5 100,5 100,5 100,5
    Állóeszköz-felhalmozás (beruházás) 105,6 98,2 106 104 104 104
  Külkereskedelmi áruforgalom
    Export 110,8 116,7 112 112 114 116
    Import 105,3 112,6 109 109 111 113
  Fogyasztói árindex (előző év = 100) 103,6 103,9 105,8 105,8 106,5 107
  Folyó fizetési és tőke mérleg együttes egyenlege
    - milliárd euró -5,3 -4,5 -4,5 -4,6 -4 -3
    - a GDP százalékában -6 -5 -5,3 -4,6 -4 -3
  Munkanélküliségi ráta 7,2 7,5 8 8 7,8 7,8
  Államháztartás konszolidált deficitje a GDP százalékában (az EU módszertana szerint) 7,8 9,2 6 6 6,5 6,2
Forrás: KSH, 2007: GKI Zrt. előrejelzése
 

A növekedés egyik húzóereje az ipar lehet, amely az első negyedévben alig lassult, termelése közel 9 százalékkal emelkedett (úgy, hogy az építőipari termelés ismét növekedésnek indult). A másik húzóerőt az export jelentheti, amely 16 százalékkal bővülhet – a GKI az import 13 százalékos növekedését várja, valamint azt, hogy így az áruforgalom hiánya a tavalyi több mint 2 milliárd euróról 1 milliárdra csökken –; maga a jelentés is aláhúzza, hogy az exportképes ágazatok eredményesen kihasználhatják a nemzetközi konjunktúrát.

Nagy a hiány, de nem nagyon

A gazdaságkutató kiemeli, hogy az államháztartás hiánya még mindig nagy, de a deficit minden hónapban kedvezőbb a pénzügyminisztérium prognózisánál. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy csökken az állami túlköltekezés, míg a költségvetési bevételek legalább 100 milliárd forinttal meghaladják a tervezettet. A GKI így erre az évre 6,2 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt és 66 százalékon maradó államadósságot vár.

Az előrejelzés szerint a kiigazítás főleg az alacsony beruházási költésre és a közszolgáltatási kiadások nominális csökkentésére támaszkodik. A kutatók figyelmeztetnek annak veszélyére, hogy a nyugdíjkiadások nominálisan meghaladják az előirányzottat, továbbá egyes egyszeri kiadásoknál, így a MÁV-nál és a BKV-nál is lehet némi elfutás. Kedvező fejlemény, hogy a kamatkiadásoknál 70-90 milliárd forint megtakarítás valószínű.

A GKI szerint a folyó fizetési mérleg hiánya idén 4,5 milliárd euró közelében lehet, míg a fizetési és a tőkemérleg együttes egyenlege mínusz 3 milliárd euró lesz. Ez utóbbi adat kedvezőbb a márciusi prognózisnál, amikor még 4 milliárdos mínuszt valószínűsítettek. Romlottak az inflációs várakozások: míg márciusban még csak 6,5 százalékos éves árnövekedést vártak, most már 7 százalékosat valószínűsítenek. Arra számítanak azonban, hogy áprilistól enyhén, szeptembertől erőteljesen mérséklődik, és év végén – amikorra a kamatszint 6-6,5 százalékra csökkenhet – 4,5-5 százalék lesz.