Judit
-2 °C
8 °C

Két nap alatt 18 milliárdot osztott ki a GM?

2002.05.16. 11:16
Május 21-ével felfüggesztik hét, a Széchenyi tervhez kapcsolódó pályázat befogadását, mert a rendelkezésre álló 27 milliárdos keret kimerült - közölte a Gazdasági Minisztérium szerdán. A Magyar Hírlap szerint az interneten található adatok azt bizonyítják, hogy a minisztérium két nap alatt összesen 1229 pályázatot bírált el, 18 milliárd forint értékben.
A tárca a pályázatok felfüggesztését azzal indokolja, hogy a rendelkezésre álló keretet a hét pályázat 1553 nyertesének összesen 27 milliárd forintos támogatási igénye kimerítette. A Magyar Hírlap szerint azonban a tárca május 13-án frissített honlapjának adatai alapján addig mindössze 324 nyertes pályázatra kilencmilliárd forintot osztottak ki. Ha a két nappal későbbi közleményben szereplő 27 milliárdos keret valóban kimerült, ez azt jelentené, hogy a minisztérium két nap alatt 1229 pályázatot bírált el, és összesen 18 milliárd forintot osztott ki. A minisztérium e cikk születéséig nem reagált a lap értesüléseivel kapcsolatos megkeresésünkre.

Nyertes nélkül megszüntetve?

GM: Nem frissült a honlap
Ismeretes, hogy a Széchenyi Terv benyújtott pályázatainak elbírálására - a pályázati kiírásnak megfelelően - a gazdasági miniszter szakmai bíráló bizottságokat hozott létre. Ezek munkája folyamatosan, az év elején meghatározott ülésterv szerint zajlik, a döntés erre alapozva folyamatosan történik. Az eredményekről a sajtó számára a GM rendszeresen készít öszefoglalókat, melyeket közvetlenül is eljuttat a szerkesztőségeknek.

A GM honlapján a Széchenyi Terv valamennyi nyertesének legfontosabb adatait folyamatosan közöljük. A közelmúltban beérkezett óriási mennyiségű pályázat feldolgozása komoly informatikai igénnyel jár, ezért a szakemberek a korábbiaknál lassabban tudják frissíteni az informatikai adatbázist. Így előfordulhatott, hogy nem jelent meg azonnal minden nyertes pályázó a honlapon.

A honlapon található - nyilvánvalóan részleges - adatok alapján azonban nehezen érthető például az SZT-2002-TU-21 kódszámon futó, a kistérségi jelentőségű termálvizű strandfürdők fejlesztésére vonatkozó kiírás megszüntetése, mivel a nyertesek május 13-án frissített listája szerint ezen a címen eddig egyetlen vállalkozás, önkormányzat vagy magánszemély sem kapott támogatást - írja a lap. A regionális gazdaságépítési programon belül meghirdetett, a vidéki helyszínek, gazdasági képzést folytató felsőoktatási intézmények infrastrukturális feltételeinek javítását célzó pályázatot (SZT-2002-RE-12) pedig - a kiírásnak némileg ellentmondó módon - a Budapesti Gazdasági Főiskola 300 millió forintos támogatási igénye merítette ki.

Ötvenmilliárd kell az újraindításhoz

A népszerű pályázatokat újra megnyitja a minisztérium, ha a kormány megadja az igényelt 50 milliárd forintos többletforrást - áll a tárca közleményében. Ez a bővítés a 2002-es eredeti költségvetési előirányzatokban azonban nem szerepel, így azt sem tudni, honnan lesz ennyi pénz - írja a Magyar Hírlap.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!