Gyurcsány: Gazdaságpolitikai fordulat kell

2006.05.25. 15:53
Nem rendszerváltásra, hanem rendszerkorrekcióra van szükség - mondta a kijelölt miniszterelnök a Gazdasági és Szociális Tanács ülésén. Gyurcsány Ferenc szerint erre társadalmi összefogással most jelentős esély van. Veres János szerint az új kormány már június 13-án a parlament elé terjeszti a változást és reformokat megalapozó törvényjavaslatokat. Kevesebb képviselőnek kevesebb jövedelme lesz.

Nem az elmúlt négy év, de még csak nem is az elmúlt másfél év felelőssége, hogy most gazdaságpolitikai fordulatra, jelentős reformokra van szükség - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök a Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) csütörtöki budapesti ülésén. Mindez az elmúlt 16 év tapasztalatai alapján szükséges, és komoly esély van a megvalósítására - mutatott rá.

Gyurcsány kijelentette: kész kimondani azt is, hogy a fordulat szükségességében jelentős a kormányalakításra készülő pártok felelőssége. Ha ennek kimondása kell a kormánypártok és az ellenzék, az egész társadalom közös cselekvéséhez, akkor nem lesz adós ezzel - húzta alá a kijelölt miniszterelnök. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta: a gazdasági gondok 2000-2001-ben kezdődtek. Elindult egy folyamat, az állam egyre többet vállalt magára a közszférában, a jóléti szférában, az infrastruktúra építésben. Mindezt 2002-őt követően az MSZP-SZDSZ kormány is folytatta.

Ma nem kétséges, hogy gazdaságpolitikai fordulat kell, a köz- és magánfelelősség viszonyának újrarendezése. A kijelölt miniszterelnök fontosnak tartotta megjegyezni: nem rendszerváltásra, hanem rendszerkorrekcióra van szükség.

A reformoknak, a jóléti rendszerek teljes átalakításának, az államháztartás jelentős átszabásának, a külső és belső egyensúlyt biztosító lépéseknek összhangban kell megvalósulniuk úgy, hogy ne gyengítsék, hanem erősítsék egymást. Erre társadalmi összefogással most jelentős esély van a kijelölt miniszterelnök szerint. Kedvező a tapasztalható reformhangulat is - jegyezte meg Gyurcsány Ferenc.

Veres konkrétumokról beszélt

Az új kormány június 13-án a parlament elé terjeszti a változást és reformokat megalapozó törvényjavaslatokat, amelyekből július közepére megszületnek a reformtörvények - mondta Veres János ügyvezető pénzügyminiszter a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége (GTTSZ) csütörtöki közgyűlésén. "A kormányprogramról nem mondhatok semmit, noha itt van a táskámban" - jelentette ki. A kijelölt pénzügyminiszter szerint négy területre terjednek ki a szükséges változtatások: az államigazgatásra, az önkormányzati rendszerre, az egészségügyre és az oktatásra.

A politikai elitnek önmagán kell elkezdenie a takarékoskodást, ami érint olyan kétharmados törvényeket, mint a párttörvény, az országgyűlési képviselők jogállást érintő, vagy az önkormányzati törvény, sőt az Alkotmány, ezért ezek megváltoztatására tesz javaslatot a kormány, mondta a miniszter, aki szerint kevesebb parlamenti bizottság és kevesebb tisztségviselő lesz a mostani ciklusban, azaz csökken a képviselők száma és jövedelme is.

Politikai oldalaktól függetlenül egyetértés van abban, hogy a jelenlegi önkormányzati struktúra kevesebb választott képviselővel is működőképes marad, és az önkormányzati rendszer kevesebb közvetlen költségvetési kiadást emésszen fel - mondta Veres.

Kiadást kell csökkenteni

A miniszter szerint a költségvetés bevételi tervei teljesíthetőek. A kiadásokat megnövelték az árvízi védekezésre fordított összegek, ráadásul a sürgősen újjáépítendő gátak költsége tízmilliárd forintos nagyságrendű. Emellett az első négy hónapban a gyógyszerkassza kifizetése is nagyobb volt a tervezettnél, ezért a kiadási oldalnál az év második felében a szükséges korrekciókat meg kell tenni, amennyiben a helyzet ezt igényli.

Az Európai Unió által elfogadott 2007-2013 közötti költségvetés szerint Magyarország 23 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást használhat fel, ami évenként 1500 milliárd forintnyi összeget jelent - mondta Fekete János, a GTTSZ szakértői tanácsának társelnöke. A Magyar Nemzeti Bank egykori elnökhelyettese hozzátette: most meg lehet valósítani az összes jó ötletet, hiszen a támogatás felhasználásához csupán 15 százalék saját forrást kell biztosítani.