Gyurcsány adót csökkent
Idén januárban hangzott el először a kormányfő szájából: meg kell vizsgálni egy radikális adóreform hatását. Megalakult egy adóreform-bizottság, és megvizsgálta. Négyszáz oldalas jelentésében kétkulcsos áfát, kisebb szjá-t és iparűzési adót javasolt. Gyurcsány előbb inkább lecserélte a pénzügyminisztert, majd úgy döntött, hogy 13 pontos, ötéves tervet hirdet meg. Adóreform viszont nincs és nem is lesz.
Ötletelés hiába
Februárban már kissé lelassult az adórendszer átalakításának lendülete. Az ekkor létrejött adóreform-bizottság alakuló ülésén Gyurcsány már azt mondta: az adórendszer egyes hibáit még idén kijavíthatják, de "a reform első tényleges elemeit 2006-tól vezetnék be, a teljes program azonban csak fokozatosan, több év alatt lesz végrehajtható".
Ennek jegyében már februárban bejelentették, hogy elkészül egy "adó-akadálymentesítési" csomag, ezt tavasszal el is fogadta a parlament. Március elején, amikor az adóreform-bizottság megfogalmazta az első javaslatát, még széleskörű adóreformban lehetett reménykedni.
A végleges javaslat elkészítésekor azonban már tudni lehetett: csak mérsékelt hatása lesz az adóreformnak. A javaslat kétkulcsosnak hagyta volna az szjá-t, de a sávhatár jelentős emelésével csökkentette volna az adóterheket, emeleltt minimalizálta volna az adókedvezmények körét, egységes, 19-20 százalékos áfa bevezetését, az iparűzési adó megszüntetését és az evakör szélesítését javasolta.
13 lépéshez öt év kell
Részben a bizottság javaslatai nyomán, de azoktól több ponton jelentősen eltérve hirdette meg végül adóprogramját Gyurcsány nyáron, a száz lépés program részeként. A legszembetűnőbb döntés az volt, hogy az adócsökkentési csomag öt évre szól, ami a gazdaság szereplői szerint segíthetné ugyan a kiszámíthatóságot, de nem feledkeznek meg arról: a jövő évi választások és egy esetleges kormányváltás után ezek a szabályok felülírhatók lesznek. Az elemzők arra is figyelmeztetnek: az ötéves program meghirdetésével Gyurcsány a következő kormány kontójára vállalt töbszázmilliárdos kötelezettséget.
Az áfa végül háromkulcsos maradt, de - részben már október elsejétől - 20 százalékosra csökkent a felső kulcsa. A szja sávhatárai sokkal lassabban változnak, mint ahogyan az adóreform-bizottság javasolta - a sávhatár ugyan 3 millió forintra nő, de úgy, hogy ebből az utolsó két évben "lép" 1,1 millió forintot -, viszont a felső kulcs 38-ról 36 százalékra változik. A kisvállalkozások társasági adójának alapja ötmilliós adóalapig tíz százalék lesz - bizonyos feltételek teljesülése esetén -, az iparűzési adó 2008-tól, a tételes eho jövő novembertől szűnik meg. A munkabér legjelentősebb munkáltatói terhe, a 29 százalékos tb-járulék 2007-ben 2, 2009-ben 3 százalékponttal csökken. Emellett bevezették az önkormányzatoknak inkább csak terhet, nem túl sok bevételt jelentő luxusadót, és nem nagyon vágyott ajándékkal, az ekhóval kedveskedtek a médiába és a művészvilágban dolgozóknak.
Nem most kezdte
Az adóhoz természetesen nem idén nyúlt először a Gyurcsány-kormány. Noha tavaly, mivel októberben lépett hivatalba, nem sok ideje maradt az adórendszer átszabására, néhány módosítást akkor is elfogadtak. A bankok számára különadót vetettek ki, az szja kétkulcsossá vált - a középső sáv megszüntetése csökkentette az szja-terheket -, a tőkejövedelmek adóját emelték, szigorították az szja-kedvezmények igénybevételének lehetőségét, és akkor döntöttek az tételes eho havi 3450 forintról 1950 forintra csökkentéséről (amelyet idén novembertől vezettek be).




