Natália
-3 °C
7 °C

Nem drágul a gyógyszer

2003.10.21. 08:36
Súlyos intézkedésekre készül a kormány azért, hogy ne szálljon el jövőre a gyógyszerkassza. A gyártók képviselőivel ismertetett terv szerint idén decemberhez képest nem emelkedik a termelői ártámogatás.
A Napi Gazdaság úgy tudja, a tárgyalásokat lefolytató Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP) 61 milliárd forint megtakarítást kell elérnie annak érdekében, hogy tartható legyen a jövő évi 239,5 milliárd forintos gyógyszerkeret. Ennek hiányában ugyanis meghaladná a 300 milliárd forintot a kiadás, amely tartalmazza a januártól növekvő áfaterheket is.

Öt százalékos ÁFA

Korábban arról volt szó, hogy az idén nyár közepén elhalasztott áremelést 2004. februárban pótolják. A tárgyalások jelenlegi szakaszában úgy tűnik, egyedül a 600 forintnál olcsóbb termékek vihetik tovább 2004-re az idén kialkudott többlettámogatási mértéket, ami három százalékos áremelésnek felel meg. A javaslatok szerint innovatív szerek bevezetésére csak akkor lenne mód, ha olcsóbbak a már használt medicinánál.

Az OEP szóvivője, Bartucz Attila szerint a térítésmentes (közgyógylistás, 100 százalékban támogatott) gyógyszerek fogyasztóinak az öt százalékos áfa januári belépése sem jelent többletterhet; ők a teljes gyógyszerpaletta mintegy felét használják. Bartucz szerint a tervezett intézkedések mindegyike megtalálható valamelyik EU-tagország gyógyszertámogatási rendszerében.

Második gyógyszerfogyasztásban

A cél a betegek által fizetendő térítési díjak minimalizálása - közölte a szóvivő, aki szerint a helyzet tarthatatlanságát jól jellemzi, hogy az OECD-országok között Csehország után Magyarországon a legnagyobb a bruttó hazai termék arányában az egy főre eső gyógyszerfogyasztás.

Az egyik elképzelés szerint felülvizsgálnák a legnagyobb támogatást élvező készítmények listáját; a jelenlegi támogatási szintet egy hatástani csoporton belül csak a legalacsonyabb árú termék őrizhetné meg, a többit eggyel alacsonyabb támogatási körbe csoportosítják át. Azok maradhatnának még a mostani támogatási körben, amelyek ára "nem tér el lényegesen" a legalacsonyabbtól.

Helyettesíthetőségi lista

Az egészségpénztár szerint a betegek gyógyszerátállítása megoldottá válik azáltal, hogy az Országos Gyógyszerészeti Intézet helyettesíthetőségi listáját minden háziorvosnak elküldik, emellett a betegek is teljes körű tájékoztatást kapnak. Azt elismerik, hogy lesznek olyan kategóriák, amelyeknél emelkednek az árak.

Februártól kettőről egy hónapra mérséklődne a gyógyszerrendelés ideje, vagyis a betegnek gyakrabban kellene felkeresnie gyógyszerügyben az orvosát. Szakmai okokból (például ha a páciens huzamosabb időre külföldre utazik) hosszabb időre is szólhat a vény. Korlátoznák a szociális otthonok gyógyszerrendelését is, minden betegnek saját TAJ-számára járhat az orvosság, s megszűnik a név nélküli megrendelőkönyv.

Szigorodó támogatások

A patikák kiskereskedelmi árrés utáni bevételei három milliárd forinttal emelkednek jövőre, miután a jelenlegi 3500 forintnál magasabb árkategóriától lépne be a maximált árrés. Három csoportra terjedne ki 2004-től az idén szeptemberben - átmeneti jelleggel - bevezetett támogatási volumenmegállapodás: a már bevont termékeken kívül a forgalmuk gyors növekedését mutató szerekre és a külön keretes termékkörön belül a hepatitis elleni készítményekre.

Az egészségpénztár a 2003. február és július közötti időszak megduplázott forgalmának 90 százalékát veszi alapul az elbíráláskor: azokat az eseteket vizsgálják, amikor a betegségek számának növekedése nem indokolja a forgalom megugrását. A volumenmegállapodás lényege, hogy a meghatározott havi gyógyszertámogatási keret túllépését a gyártóknak vissza kell fizetniük az egészségbiztosítási alapba.

A betegségcsoportok szerinti támogatási rendszert nyolc új hatástani csoportra terjesztenék ki, többek között kétféle vérnyomáscsökkentőre, a csontritkulás elleni szerekre, illetve az orális antibiotikumokra. A betegségcsoportokban a legalacsonyabb árú készítményhez rendelt támogatást biztosítják a többi termékhez. A tervek szerint az orvosoknak a jövőben egyéni támogatási keretet határoz meg az OEP, s a megtakarítás bizonyos hányadát (a mostani elképzelések szerint 30 százalékát) az orvos megtarthatná. Júliustól egyes vérnyomáscsökkentők térítésmentessé válnak.