Vizsgálhatják Gyurcsány vagyonosodását

2006.06.30. 13:37
Saját maga elleni vagyonosodási vizsgálat kezdeményezését is bejelentette és hasonló lépésre kérte a parlamenti pártok vezetőit Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök az APEH vezetői értekezletén elmondta, januártól életbe lépnek az egészségügyi reform új elemei.

Január 1-jétől bárki bármilyen egészségügyi szolgáltatást vesz igénybe, az orvos azonnal meg tudja majd állapítani, hogy az illető után ténylegesen fizetik-e a járulékokat - jelentette be az egészségügyi reform következő elemét Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök az APEH vezetői értekezletén mondott beszédében hangsúlyozta: ezért van szükség a már működő egyéni járulékszámlákra, amelyeket ígérete szerint az ősszel elérhetővé tesznek mindenki számára. Azaz mindenki ellenőrizheti, ténylegesen fizetnek-e és mennyi járulékot utána. Gyurcsány a rendszer beindítását a gazdaság kifehérítése egyik fontos elemének mondta.

A kormányfő egyelőre nem szólt arról, hogy a januárban életbe lépő új intézkedések mit jelentenek a gyakorlatban az egészségügyben, azaz mi történik például, ha kiderül, valaki után nincs, aki járulékot fizessen, vagy éppen a bejelentett munkahely ellenére a munkaadó egyszerűen nem fizeti be a terheket.

Átszervezett APEH, létszámfejlesztéssel

Januártól az APEH megyei igazgatóságait is felváltják a regionális egységek - mondta Gyurcsány. Kiemelte: az adóhivatal azon kevés államigazgatási szerv közé tartozik, mely a jövőben nem kevesebb, hanem több dolgozóval rendelkezik majd. A létszámfeljlesztés 500-600 fős lehet a kormányfő szavai szerint, annak érdekében, hogy az újabb adókkal és az újabb adóigazgatási eljárásokkal képes legyen megbirkózni a szervezet. Utóbbiak közül Gyurcsány a legfontosabbnak a vagyonvizsgálatot mondta, amelyek számát a jelenlegi évi 500-600-ról 10 ezerre kérte növelni.

Vagyonosodási vizsgálatot kér maga ellen

Okszerű az az igény, hogy ha a kormányzat a vagyonosodási vizsgálatok számának növelését igényli, a politika mutasson példát - jelentette ki Gyurcsány. Azt mondta, magánszemélyként, adózóként vizsgálatot kér maga ellen, ahogy erre a jogszabályok alapján lehetősége van. Felhívta a parlamenti pártok elnökeit, frakcióvezetőit, hogy ők is kezdeményezzenek hasonló vizsgálatot, példát mutatva mindenkinek.

Szijjártó Péter Fidesz szóvivő erre úgy reagált: egyetértenek, azzal, hogy minden olyan politikus köteles magával szemben vagyonosodási vizsgálatot kérni, aki azt állítja, hogy a politikai és a hétköznapi erkölcs eltér egymástól. (Gyurcsány Ferenc a Népszabadságnak adott interjújában arról beszélt, vannak helyzetek, amikor ami politikailag helyes, nem feltétlenül elfogadható a hétköznapi erkölcs mércéje szerint, s dilemmát jelent, hogy ez miként mondható el az embereknek.)

A Fidesz szóvivője, arra a kérdésre, hogy a Fidesz politikusai is alávetnék-e magukat a vagyonosodási vizsgálatnak, úgy válaszolt: ha a szabályozásra vonatkozóan minden részlet kiderül, akkor lehet a vagyonosodási vizsgálatokról beszélni. Ismételt kérdésre hozzátette: "semmilyen félnivalónk nincs ebből a szempontból".

Gyurcsány szólt még a házipénztár adóztatásáról, amelyről tudja, hogy sok vitát vált ki. Hangsúlyozta: a mikrovállalkozások eredménytartalákában ezermilliárd forint van. Ez "elképesztően sok pénz", és azt valószínűsíti, hogy a vállalkozások, vállalkozók egy része saját céljaira, jövedelemként kezelve elköltötte, és csak virtuálisan, papíron maradt benn a cégben - mondta a kormámyfő, hozzátéve, ha nem így lenne, az érintett vállalkozások nem is a mikrokategóriába tartoznának.

Új adózási kultúra kell

Egész lakásfelújítások, építkezések, autójavítások zajlanak úgy az országban, hogy a szolgáltatások mögött semmilyen számlamozgás nincs, ami általános gyakorlat bizonyos helyzetekben. "Nem tud a kormány meg az ország két ellentétes nyomás alatt sikeresen élni" - hangsúlyozta a miniszterelnök. Az egyik nyomás szavai szerint az adócsökkentés igénye, a másik az a magatartás, hogy bizonyos körökben a jövedelmek teljesen elkerülnek minden hivatalos csatornát. A kormányfő szerint ennek megváltoztatásában kulcsszerepe van az APEH-nek. "Egy olyan új társadalmi kultúrát kell kialakítani, amelyben megélik a hétköznapokban sok milliónyian, hogy mi az ő felelősségük, és ennek a felelősségnek része a közteherviselésben való részvétel."