Mária
-6 °C
-2 °C

Gyurcsány-Parragh összecsapás

2006.03.13. 15:15
Éles vitába keveredett az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara fórumára vendégként meghívott Gyurcsány Ferenc, és a testület elnöke, Parragh László. A kamarai elnök gyávának nevezte a kormányt és a pártok kiegyezését szorgalmazta, Gyurcsány a vádat visszautasította és színvallásra szólított.
A kis- és középvállakozások (kkv) a túlélésért küzdenek, miközben az európai uniós pénzeknek csak 10-15 százaléka jut közvetlenül a gazdaságnak - jelentette ki Parragh László, az MKIK elnöke. A tanácskozáson jelen levő kormányfőhöz, gazdasági, illetve pénzügyminiszterhez szóló Parragh szerint minimum 50 százalékot kellene kitennie a vállalkozás-támogatáson belül a közvetlen tőkejuttatásoknak, vissza kellene emelni a kamarákat a területfejlesztési tanácsokba, és növelni kellene a kamarák közjogi feladatait. Ha az államháztartás halaszthatatlan reformja nem kezdődik meg 2006 nyarán, akkor le kell mondani az euró 2010-es bevezetéséről - mondta megnyitójában Parragh László. Az MKIK elnöke a jelenlegi kormányzati intézkedéseket felsorolva gyávának nevezte a kormányt a kereskedelemfejlesztés átalakítása illetve az ITDH tevékenységének gyenge hatékonysága miatt

Gyurcsány nem gyávázna

Gyurcsány Ferenc határozottan visszautasította Parragh vádjait, ugyanis - mint mondta - az Orbán-kormány szűntette meg a kötelező kamarai tagságot, és hagyta ki a kamarákat a regionális fejlesztési tanácsokból. A miniszterelnök színvallásra szólította fel a kamarákat: azt a programot támogatják-e, amely egyszerre ígér 3000 milliárdos kiadásnövelést és adó-, illetve járulékcsökkentést, vagy pedig azt, amely a korábbi 18 ezer helyett 70 ezer vállalkozásnak juttatott támogatást. "Én soha nem merném megtenni, hogy gyávának nevezzem a kormányzatot, mert nem ért egyet önnel a kereskedelemfejlesztés átalakításában, és amíg én nem mondok ilyet a kamaráról, addig a kamara elnöke ne vádolja gyávasággal a köztársaság kormányát" - felelte felszólalásában Gyurcsány Ferenc.

Parragh László kiegyezést szorgalmazott a politikai pártok között a gazdaság érdekében. A miniszterelnök erre úgy válaszolt: nem lehet kiegyezés a politikai erők között, ha az egyik a munka és a tőke összefogását helyezi előtérbe, befektetésbarát és fejlesztés orientált, míg a másik a gazdasági populizmus jegyében kétértelmű mondatokat fogalmaz meg a külföldi tőke vonatkozásában. Gyurcsány Ferenc szerint akkor lesz kiegyezés a versengő pártok között, ha mindenki megérti, hogy a gazdaságban verseny, tőke és tulajdon van és a versengő gazdasághoz szolidáris társadalompolitika társul.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.