Tovább erősödik a magyar gazdaság

2004.06.11. 08:45
Már nem a fogyasztás, hanem a beruházások erősítik a gazdaságot, ami a fenntartható növekedés alapja lehet. Az első negyedévben nem csak a készletezési tevékenység is megélénkült, ami egyértelműen arra utal, hogy a vállalati szektor exportkilátásai kedvezőek.
Az első negyedévben 4,2 százalékkal haladta meg a GDP az egy évvel ezelőtti szintet. A növekedés negyedéves alapon 1,1 százalékos volt. Az adatok mindkét viszonylatban hároméves csúcsot jelentenek, igazolva: a gazdaság teljesítménye elsősorban a külső konjunktúrától függ.

Beruházások

A Központi Statisztikai Hivatal részletes adataiból kiderül, hogy a termelés elsősorban a feldolgozóipar élénkülésének következtében nőtt, de az éves alapon mért bővülésben szerepet játszik az is, hogy tavaly az év elején időjárási okokból az építőipar nagyon gyengén teljesített.

A felhasználási oldalt vizsgálva megállapítható, a növekedés szerkezete egyértelműen elmozdult a fenntartható irányba. Tavaly az első három negyedévben riasztóan volt fogyasztásvezérelt a GDP-bővülés, ám az utolsó három hónapban már alapvetően a nettó export, most pedig egyértelműen a beruházások viszik a prímet.

Alig nőtt a fogyasztás

Az első negyedévben nem csak az állóeszköz-felhalmozás, hanem a készletezési tevékenység is megélénkült, ami egyértelműen arra utal, hogy a vállalati szektor exportkilátásai kedvezőek. A lakossági fogyasztás az előző negyedévhez képest csak 0,7 százalékkal nőtt, ami 1997 óta a legalacsonyabb érték, és szintén azt bizonyítja: a belső felhasználás mértéke és szerkezete fél év alatt hatalmasat változott közgazdaságilag elfogadható irányban.

Nem okozott meglepetést a GDP-növekedés szerkezete, de megnyugtató, hogy az adatok igazolták a kedvező piaci várakozásokat, fogalmazott Nyeste Orsolya, az Erste-Postabank elemzője. A lakossági fogyasztás dinamikája az év hátralévő részében a jelenlegi szinten marad, a beruházások növekedési üteme kissé csökken. Az év egészében 3,5-4 százalék közötti bővülésre számít, és feltehető, hogy a korábbi 3-3,5 százalékos sávból ide csúszik fel majd a piaci konszenzus is.