Vilma
-8 °C
3 °C

A hadsereg használtcikkboltot nyit

2004.01.28. 11:10
Marcaliban január 29-én nyílik az ország első katonai használtcikk-üzlete. A boltban lőfegyvereket nem, csak késeket, ásókat, ruhadarabokat árulnak majd.
Az egykori marcali laktanya látogatószobájában kereshető fel az ország első katonai használtcikk-üzlete. Agyonsuvikszolt bakancs és ágybetét éppúgy kapható majd itt, mint kopott gyalogsági ásó, terepszínű molinó, rikító kék melegítő, színevesztett sátor vagy gulyáságyú, hatvanezerért, ami leginkább a falunapokon tesz jó szolgálatot.

Árverés már volt

A Magyar Honvédség évek óta foglalkozik feleslegessé vált vagy elavult katonai eszközök értékesítésével, ám eddig csak árverések, illetve különféle tárgyalások után válhatott csak meg a használt eszközöktől. Mivel polgármesterek, vállalkozók és magánszemélyek sorra jelezték: szívesen vásárolnának kiskereskedelmi tételben, ezért úgy döntöttek az illetékesek, hogy nemcsak az ezres nagyságrendű, hanem a kisebb, akár egy-egy darabos megrendeléseket is teljesítik.

A Balatonhoz közeli somogyi kisvárosban nyíló katonai használtcikk-üzletet - mint azt Schieber József, a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelői RT sajtóreferense elmondta - az ország különböző pontjairól töltik fel. A társaság - az ÁPV Rt. vagyonkezelőjeként -, átveszi a használaton kívüli eszközöket, berendezéseket, cikkeket, s a bőséges készletet egy ideiglenes raktárban tárolja. Innen került a marcali boltba is a nyitásra az a tízmillió forintos árukészlet, amelyből kedvükre válogathatnak a vásárlók.

Kincstári vagyon

A katonai cikkek árusítását egyébként komoly eljárási procedúra előzte meg, hiszen egy egyszerű terepszínű gyakorlósapka is a kincstári vagyon részét képezi. A Honvédelmi Minisztériumnak előbb el kellett érnie, hogy a több száz cikket kivonják a kincstári vagyonból, - csak ezt követően kerülhet sor az értékesítésre.

Mint az MTI megtudta: tulajdonképpen szükség szülte az ötletet, hiszen a honvédelmi tárca az üzlethelyiség megnyitásával jelentős összegeket takaríthat meg. De nem is a haszon a lényeg, hanem ezeknek a használaton kívüli anyagoknak a végleges "eltüntetése". Ugyanis, ha "kiárulják" a portékákat - ezek általában több ezres tételek -, nem kell tárolni őket, s jól járnak a vevők is, hiszen pár száz forintért hozzájutnak egy-egy fejszéhez, egy-egy ásólapáthoz. De a különféle használt éttermi felszerelések, kulacsok, csajkák, törölközők és lábbelik ára is csak töredéke a bolti árnak. Ezek az eszközök, ruhaneműk korábban már jó szolgálatot tettek a seregben, most pedig a polgári életben vehetik hasznukat.

Fegyvert nem árulnak

Az üzletben három eladó fogadja a vásárlókat, s tucatnyian dolgoznak a raktárban. Az eladók ígérik: folyamatosan feltöltik az üzletet. Fegyverzettechnikai anyag nincs a jelentős árukészletben - nem is lehet, hiszen belföldön egyáltalán nem értékesíthető semmiféle ilyen jellegű katonai fegyver, s külföldön is csak a legszigorúbb szabályok szerint (kést viszont forgalmaznak, egy fanyelűt, amelyet kábelvágásra használtak egykor).