Nándor
7 °C
23 °C

Csukháhábnidá, avagy a titokzatos Hankook és az igazság pillanata

2007.06.26. 18:59
Kedden hivatalosan is megkezdték a termelést a koreai Hankook magyarországi gyárában. Az 56 hektáros telken felépített, százezer négyzetméteres dunaújvárosi üzemben jelenleg nyolcszáz adómagyar dolgozik. A gyáravatón azt mondták, eljött az igazság pillanata, de sajnos nem úgy, ahogy gondoltuk: sem a telekügyről, sem a fizetésekről nem tudtunk meg semmit. Az ünnepség viszont a koreai könnyedség és a magyar precizitás legjobb hagyományait ötvözte, de Kóka János elégedett volt: gumin dübörög tovább a magyar gazdaság.

A gyárkapunál négy testőr, és két, külső szemlélőnek be nem azonosítható, de szintén szigorú tekintetű férfi fogad. Megmondják, hová mehetünk, hol fotózhatunk, mit csinálhatunk. Nem emlékszem, hogy a környéken láttam volna a szocialista időkből megőrzött, áthúzott fényképezőgépet ábrázoló kresztáblát, de azért lopva szétnézek, hátha van valahol valami szupertitkos lopakodó az újonnan épített, csillogó, mégis szomorúan szürke ipartelepen. De hiába, nincs itt más, csak gumi.

Idehozták a GDP-nk fél százalékát

Pontosabban abroncs, de még az sincs. Merthogy elvileg most kezdődik a termelés a Hankook magyarországi gyárában, Korea 56 hektárnyi magyarországi megtestesülésében. A Hankook 525 millió eurót, azaz nagyjából 130 milliárd forintot költött a dunaújvárosi üzemre, ami csaknem a fél százaléka a magyar GDP-nek, szóval nem kevés pénz. Cserébe viszont itt az van, amit mondanak, és minden úgy van, ahogy szeretik.


Nézze meg képeinket!

„Hát igen, ez egy kicsit militarizált rendszer” – egy kedves szőke hölgynek magyarázkodik a cég egyenruháját viselő, tüskésre nyírt hajú férfi (később ezt az addig is meglévő érzésünket megerősíti, hogy a cég magyarországi vezetőjét nem beszédre kérik fel, hanem "a beruházás megvalósításával kapcsolatos jelentés megtételére"). Épp arról van szó, hogy interjút kellene csinálni valakivel, de csak a koreai vezérigazgató nyilatkozhat, de még ehhez is meg kell keresni egy másik „koreai vezető tisztségviselőt”, mert ő az, aki a vezérnek továbbíthatja az interjúkérelmet.

Szigor mindenhol

Szóval szigor van és rend, elvileg fotózni is csak az épületeket lehetne, a gyártósort nem. Aztán kiderül, hogy azokat sem, amikor megpróbálkozunk a robosztus méretű szerelőcsarnok fényképezésével, a semmiből ott terem egy biztonsági őr; „még jó, hogy nem törte szét a gépet”. Pedig fotózni lenne idő, a szervezők ugyanis talán nem bíztak az újságírók pontosságában, mindenesetre 11.30-ra hirdették meg a gyáravatót, amelyről csak a helyszínen közölték, hogy valójában egykor kezdődik.

Másfél óra alatt gond nélkül bemagolhattunk volna az összes kiállított gumiabroncs összes paraméterét – különösen, hogy mindegyiknek ideális volt az úttartása, mindegyik magas minőséget képviselt, satöbbi, satöbbi –, kiolvashattuk volna az össze katalógust, és szorgos siserehad módjára, hűen az újságírókról kialakult előítéletekhez, felfalhattuk volna a büfé kínálatát. A büfénél azonban talán a hajdani vasgyár biztonsági őreiből átképzett pultosok fogadtak minket mérsékelt kedvességgel, az utolsó kólacseppet a pohárban az jelentette, amikor kértünk egy pohárral ebből a finom italból, mire visszakérdeztek, „és megbocsásson, ez hányadik lesz?”. Az utolsó volt.

Hány autón van Hankook-abroncs?

Sajnos az abroncsok paraméterei sem voltak túl izgalmasak, ahogyan a katalógusok sem, legfeljebb annyit tudhattunk meg belőlük, hogy a Chevrolet, a Ford, a Hyundai, a Kia, az Opel, a Renault és a Volkswagen autóit is ilyenekkel szerelik fel. Sőt, a világon legalább egy Audin is ilyen van – tudtuk meg másfél órával később, amikor Kóka János kincstári négykarikása begördült a gyár főbejárata elé. Az autón ugyanis friss Hankook-abroncs virított – nem tudjuk, a teljes kormányzat átállt-e a magyar gumira, vagy csak a gazdasági miniszter volt ilyen felkészült.

Mert hogy ő most felkészült volt, az biztos. Nemcsak a gumija volt a helyhez méltó, hanem néhány perccel később, a gyáravatón már koreaiul mondott köszönetet a cég összes megjelent nagyvezérének és Dél-Korea budapesti nagykövetének. Ez egyébként úgy hangzott, hogy csúkháhábnidá hánkók tájr, ami leírva nem olyan szép, ahogyan a miniszter ajkáról elhangzott, ráadásul minket némileg zavarba is hozott. Mi ugyanis előzetesen felkészülve a kamsamnida kifejezést találtuk a köszönöm szépen megfelelőjeként, de minden bizonnyal mi hibáztunk, talán a világ egyetlen észak-koreai weblapjáról sikerült felkészülnünk. (Valójában, mint egy kedves olvasónk felvilágosított, Kóka boldog születésnapot kívánt a Hankooknak, mint megtudtuk, a csúkháhábnidát Koreában a happy birthday dallamára szokták énekelni).


Kóka miniszter viszont autentikus volt, nemcsak beszédével, hanem azzal is, ahogyan – Kálmán András dunaújvárosi polgármesterhez és a térség politikai elitjének többi tagjához hasonlóan – magára öltötte azt a kis virágcsokrot, amit a koreaiak feltehetően az ünnepi hangulathoz méltónak gondoltak, nekünk viszont inkább egy vidéki lakodalom vőfélyét juttatták eszünkbe. De sebaj, tudja mindenki, hogy még össze kell csiszolódnunk, és valószínűleg össze is fogunk: több száz magyar dolgozott tanult és dolgozott Koreában a dunaújvárosi gyáravató előtt, és most is több tucatnyi koreai – adózási szempontból persze szigorúan magyar – munkavállaló van a gyárban.

Leg, leg, leg

Most egyébként összesen 823 alkalmazottja van a Hankooknak, a létszámot az év végére 1028-ra, 2010-re 1508-ra bővítik; emellett már most a környék több mint háromszáz kis- és középvállalkozójának adnak munkát. A cég egyébként is dinamikus növekedést tervez, a gyáravatón arról beszélt Suh Seung Hwa, a társaság elnök-vezérigazgatója, hogy a dunaújvárosi termeléstől várják jelenlegi 4 százalékos európai részesedésük 8 százalékosra növelését, és ezzel a világ jelenlegi nyolcadik legnagyobb abroncsgyártója az első ötbe akar bekerülni.

Azt, hogy a magyar gazdaság teljesítményéhez mennyivel járulnak hozzá, még nem lehet tudni, de a gazdasági tárca szerint 2010-től az exportteljesítményben már önállóan is látható lesz az abroncsgyár teljesítménye. A nálunk befektetett koreai tőkét viszont egy csapásra megduplázták: annak összege a Hankook 600 millió dollárjával 1,1 milliárdra nőtt.

Ehhez megépítették a világ „legmodernebb gyárát”, amely Kóka János szerint „az évtized beruházása”. Nagy szavakból egyébként sem volt hiány, bár a miniszter később finomított, és az „ilyen jellegű” beruházások között nevezte a Hankookét az évtizedének. Egy szónok viszont azt mondta a gyáravató végén, hogy eljött az igazság pillanata, meg azt is, hogy leleplezik a valóságot. Hirtelen nem is tudtuk, hogy a telekügyről mondják-e el az igazat, vagy arról, hogy tényleg elképesztően alacsony fizetésekért alkalmaznak-e dolgozókat, de aztán kiderült: semmiről. Mindössze a gumit, az első magyar gumit – de azért ez sem semmi, Suh Seung Hwa szerint ugyanis a magyar gumi európai gumi – leplezték le, simogatták sokáig, majd írták alá.

A fizetésekről ezt követően, külön kérdésünkre sem mondtak semmit. Kóka János szerint a 26 milliárdos állami támogatást kapott Hankook azért is minket választott, mert nem a legolcsóbb, hanem a legjobb munkaerő kellett nekik. Arra a kérésünkre, hogy legalább keretösszegek szintjén, munkakörönkénti átlagbéreket mondjanak, Lee Eung Young, a magyarországi üzem ügyvezetője hosszasan beszélt arról, hogy náluk a minőség a fontos a gyártásban, ezért minőséget nyújtanak a bérekben is, de egyetlen összeget sem említett.


Az állammal kötött támogatási szerződésben ugyan szerepel az az összeg, hogy a Hankook mennyi bér kifizetését vállalta a következő tíz évre, az úgynevezett monitoring időszakra. Garamhegyi Ábel, Kóka államtitkára ugyanakkor kérdésünkre azt mondta: a titkossá nyilvánított szerződésnek ez a szakasza is titkos. „Sebaj, majd feloldja azt a bíróság” – emlékeztettük az Index beadványára, de ő csak mosolygott, mintha meg sem hallotta volna.

Mint egy szovjet kompjúter – vagy maga a birodalom

Kóka János viszont az ünnepségen elárult egy titkot. Sajnos nem túl érdekeset, csak azt, hogy az infrastruktúrába kel fejleszteni, mert az mindennek a kulcsa – ez eszünkbe is jutott, amikor hazafelé Érdnél az épülő M6-os mellett ép most megújuló 6-os főúton araszoltunk, arra gondolva, vajon miért nem tudták utóbbival megvárni az előbbit. De biztos azért, mert ez a kulcs, hogy jöjjön a tőke, és dübörögjön a gazdaság, ráadásul a miniszteri Audira valószínűleg nem is azok a szabályok vonatkoznak, mint a földi halandóra.

Ezt azonban nem tudtuk megkérdezni, mert Kóka a gyáravatás után legott a Hankook-abroncsokra pattant, és szaladt vissza a fővárosba. A miniszteri first lady viszont velünk maradt, Kamillát – ezúttal feltehetően mint a külföldiek magyarországi beruházásait koordináló ITDH munkatársát – délután már a koreai nagyvezérek társaságában láttuk ebédelni.

Kamilla feltehetően a gyárat is bejárta, amit az ő Jánosa nem tehetett meg, mi viszont – persze szigorú kamerastop alatt, talán mégis akad köztünk egy Michelin- vagy Goodyear-kém – igen. Az egész szerelőcsarnok egy szovjet kompjúterre – később rájöttünk, magára a nagy szovjet birodalomra – emlékeztetett minket. Rettentően, de tényleg irdatlanul nagy, viszont hatalmas üres helyek vannak benne – részben persze azért, mert a berendezések egy részét még ezután fogják beszerelni, ahogyan majd növelik a termelést –, és valahol az egész iszonyúan nyomasztó volt. Ráadásul mindenhol szürke ruhás munkások dolgoztak, akikkel szóba sem lehetett elegyedni, legalábbis a koreai munkafelügyelők nagyon odafigyeltek arra, hogy a gyárlátogatók mit láthatnak és hallhatnak, és mit nem.

Azt azért sikerült megtudnunk, hogy egy gumi vulkanizálása 12-15 percig tart, volt olyan gépsor, ami négymilliárd forintba kerül. És azt is elárulták búcsúzóul, hogy egy gumiabroncsnak 97-féle hibája lehet. Csak hogy ne legyünk olyan nyugodtak – mert ők a világ legmodernebb gyárában biztos kiszűrik mindet, de ki tudja, mit csinál a többi, kókler vetélytárs.

Kóka persze nyugodtan gurulhatott haza.