Nem változtat előrejelzésein a PM

2003.08.19. 11:51
Nem változtatott előrejelzésein a Pénzügyminisztérium, továbbra is 4,8 százalékosra becsüli az államháztartás éves hiányát. Az első hét hónapban hatszázmilliárd forint volt a hiány, ami az éves előirányzat 72 százaléka.
Az első héthavi államháztartási adatok alapján a Pénzügyminisztérium továbbra is 900 milliárd forint körüli államháztartási hiánnyal számol, ami a bruttó hazai terméknek (GDP) 4,8 százalékát teszi ki - mondta Várfalvi István, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára. A hiány mértékébe a minisztérium már beleszámította azt, hogy az idén fizetik ki a 13. havi nyugdíj első hetét, illetve a kismamáknak járó gyes-pótlékot is.

Az összeg a tervezett 72 százaléka

Az államháztartás hiánya az első hét hónapban 601,9 milliárd forint lett, ami az éves előirányzat 72,3 százaléka. Ez megegyezik a Pénzügyminisztérium által a hó elején közzétett adattal. A helyettes államtitkár azt is közölte: az augusztus eleji becslésüknek megfelelően továbbra is 140 milliárd forint körüli hiányt várnak augusztusban az államháztartás szintjén. Az államháztartás bevételei az előirányzathoz képest 57,3 százalékra, míg a kiadások 58,8 százalékra teljesültek 2003 július végéig.

A központi költségvetés hiánya az első hét hónapban 424,8 milliárd forint volt, ami az éves előirányzat 74,7 százaléka. Júliusban a központi költségvetés 33,8 milliárd forintos többlettel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai viszont 42,3 milliárd forintos deficittel zártak. Az elkülönített állami pénzalapok egyenlege 7,7 milliárd forint többletet mutatott. Így összességében az államháztartás júliusi egyenlege 0,8 milliárd forint hiánnyal zárt.

Adóból teljesülnek az éves tervek

A központi költségvetésen belül egyszerűsített vállalkozói adót 19,6 milliárd forint értékben fizettek be, ami meghaladja az egész évre tervezett 16 milliárd forintot. Várfalvi István elmondta: az idén még egy befizetés lesz ebből az adónemből, így összesen harmincmilliárd forintra becsüli az éves teljesítést.

Az általános forgalmi adó éves tervének 64 százalékát fizették be január-júliusban a költségvetésbe. Ez összesen valamivel több mint ezermilliárd forintot jelent. Várfalvi István elmondta: a július hónap a negyedéves befizetések miatt erős, a visszaigénylések ugyanis csak augusztusban jelennek meg.

Személyi jövedelemadóból az éves terv 52,3 százalékát fizették be a költségvetésbe, ami 507 milliárd forintot jelent. Várfalvi István elmondta: várakozásaik szerint az év második felében a tavalyinál nagyobb mértékű lesz a befizetés, így teljesül az éves terv. A tavalyi évben ugyanis csak szeptembertől lett adómentes a minimálbér, míg ennek a költségvetés szempontjából jelentkező negatív hatása már idén januártól érvényesül.

22 milliárdos túllépés a gyógyszertámogatásokban

A költségvetés kiadási oldaláról szólva a helyettes államtitkár elmondta: a lakástámogatásokra az első hét hónapban már a teljes összeg 92,8 százalékát, azaz 75,6 milliárd forintot fizettek ki.

A társadalombiztosítási alapoknál hagyományosan a gyógyszertámogatásokra fordított kiadások túllépése okozza a gondot. Várfalvi István ezzel kapcsolatban elmondta: 22 milliárd forintos túllépéssel számolnak a 217 milliárd forintra tervezett keretnél.