Ilona
18 °C
34 °C

Rekordhiány márciusban: 350 milliárd forint

2006.04.04. 10:10
A 350 milliárd forintos márciusi hiány a tárca által vártnál is lényegesen magasabb. Az első negyedév 790 milliárd forintos deficitjét csak a választások első fordulója után magyarázza meg a Pénzügyminisztérium.
Gyakorlatilag minden idők legmagasabb hiányát produkálta márciusban a büdzsé - értesült a Világgazdaság. Az első negyedévben - egyszeri tételekkel korrigálva - az egész évre tervezett deficit több mint 60 százaléka halmozódott fel. A múlt hónapban a költségvetés hiánya hajszálnyival meghaladta a 350 milliárd forintot, mintegy 90 milliárddal felülmúlva a pénzügyi tárca prognózisát. Az államháztartás havi egyenlege több évre visszamenőleg csak 2002 decemberében volt rosszabb, ám akkor egy összegben "belepakolták" a büdzsébe azokat az adósságátvállalásokat, amelyek mögött állami garancia volt, s a kimutatásokban addig nem jelentek meg. Az összehasonlítás tekintetében ezért a 2002. évi utolsó havi szaldó félrevezető. Ezt nem számítva a legmagasabb havi deficitet sikerült összehoznia a kormányzatnak 2006 márciusában. Ebben szerepet játszhatott a választási költekezés.

Három hónap alatt hatvan százalék

Az első negyedévben mintegy 790 milliárd forintos deficit jött össze az egész évre tervezett 1545 milliárdból. A teljes képhez korrigálni kell a számokat, hiszen például az idén az állam 238 milliárd értékben vállal át adósságot a Nemzeti Autópálya Zrt.-től, ezért ezt az egyszeri tételt a büdzsé "fenntarthatósági" vizsgálatakor ki kell szűrni. Ráadásul a múlt év végén a költségvetés átvállalt olyan lakástámogatásokat, amelyeket elég lett volna 2006 áprilisáig kifizetni, másrészt vélhetően áfa-visszautalásokat is előrehozott. Mindezekkel korrigálva a negyedéves és egész éves egyenleget az adódik, hogy három hónap alatt a hiányteljesülés meghaladja a 60 százalékot.

Ezek az adatok megmagyarázzák, miért kívánja a Pénzügyminisztérium az eddigi publikációs gyakorlatot felrúgva csak később, a parlamenti választások első fordulójának másnapján nyilvánosságra hozni az államháztartás múlt havi helyzetét - amikor vélhetően nem ez kerül a figyelem középpontjába. Ha a szaktárca ragaszkodna korábbi gyakorlatához, akkor 5-7. között közölné a számokat. A gyorstájékoztató április 10-re halasztását azzal magyarázta néhány hete a PM, hogy 7-e péntek, és péntek délután öt órakor nem adnak ki közleményt.