Judit
-2 °C
8 °C

Hamarabb elkészül az M5-ös?

2004.11.11. 08:11
Nagy az érdeklődés az M5-ös Kiskunfélegyháza-Szeged épülő szakasza hitelének szindikálásánál. Elképzelhető, hogy a határidő előtt két évvel döntenek a határig történő továbbépítésről. Így 2006 közepéig odaérhetne a sztráda. A szaktárcánál már folyik a sztráda harmadik szakaszának előkészítése.
Miközben javában folyik az M5-ös autópálya Kiskunfélegyháza-Szeged szakaszának hitelszindikálása, a gazdasági tárcánál már a sztráda következő, harmadik fázisának előkészítésén gondolkodnak. A Világgazdaság megtudta, az erről szóló előterjesztés a közeljövőben már el is készülhet.

Jóval előbb

Információik szerint a Szeged és az országhatár közötti mintegy 15 kilométeres szakaszt részben a jelenlegi hitelből lehetne finanszírozni, és a sztráda akár már 2006 közepéig a határig érhetne. Ennek azonban az a feltétele, hogy a továbbépítésről szóló minisztérium előterjesztés minél gyorsabban elkészüljön, és a kormány még az idén döntsön a beruházás ügyében.

Ha ez a változat válik valóra, akkor a tervezettnél jóval előbb készülne el az autópálya-szakasz; a koncessziós szerződés értelmében ugyanis a Szeged és az országhatár közötti úgynevezett harmadik fázis megépítésére is az Alföldi Koncessziós Autópálya (AKA) Rt.-nek van joga. Ugyanakkor, ha erről nem jönne létre megállapodás 2006. december 31-ig, akkor a szakminiszter lesz jogosult dönteni a határig való szakasz megvalósítási módjáról.

Az M5-ös sztráda második fázisának megépítéséről szóló megállapodást az idén március tizedikén aláírt koncessziós szerződés módosítása rögzítette. Ebben a Kiskunfélegyháza-Szeged szakaszon kívül benne foglaltatik az M5-ös és az M43-as autópályát összekötő 430-as út három kilométeres szakasza is. A második szakasz építési ára 356 millió euró, amelyet az euróinfláció összege is terhel. Így az egyösszegű, fix kivitelezési ár maximum 370 millió euró lehet. A Kiskunfélegyháza-Szeged pályaszakasz befejezési határideje 2005. december 31.

Nincs útdíj

A koncesszor az idén március 12. óta közvetlenül nem szed útdíjat, a sztráda az egységes matricás rendszer részévé vált. Az autópálya második fázisa építéséért, az első és második fázis átadását követően a karbantartásáért és üzemeltetéséért rendelkezésre állási díjat kap az államtól. A havonta fizetendő díj az állam által előírt teljesítménykövetelmények betartásának, illetve az autópálya elérhetőségének (sávlezárások) mértéke szerint változik.

Az M5-ös autópálya Kiskunfélegyháza és Szeged közötti szakaszának megépítése után, várhatóan 2006. januártól 2031. január ötödikéig, az állam évi 92,5 millió euró rendelkezésre állási díjat fizet. Ennek értéke az építkezés időszaka alatt, vagyis legkésőbb 2005. december 31-ig pedig 72,1 millió euró évente. Azaz ezen a címen 2004. szeptember 21-től 2031. január 5-ig jelen értéken összesen 208,4 milliárd forintot fizet ki az AKA Rt.-nek, melyért cserébe 147 kilométer autópályát és annak üzemeltetését kapja.