Előd
7 °C
16 °C

Február után ismét drágul a fővárosi távfűtés

2008.05.01. 14:12
Ma 4,7-6,1 százalékkal emelkedik Budapesten a lakossági fogyasztók részére a távhőszolgáltatás hődíja - közölte a Főtáv Zrt. A díj az idén februárban már emelkedett, 3-5 százalékkal drágult akkor a díj. Ez pedig azt jelenti, idén csak ezzel a két emelésnek a hatására a hődíj az infláció felett nőtt.

Tudni érdemes, hogy ahogyan az akkori, úgy a mostani áremelés is a hődíjra vonatkozik, az alapdíj nem változik. A Fővárosi Közgyűlés múlt év decemberében a távhő díjszerkezetének módosításakor a távfűtés alapdíját ugyanis ez év végéig befagyasztotta. Egyidejűleg döntött arról is, hogy a hődíj negyedévente automatikusan emelkedik vagy csökken, a gáz árától függően. Így idén még többször is változhat a távfűtés ára a fővárosban.

A Főtáv szóvivőjének tájékoztatása szerint a mostani áremelés egy 53 négyzetméteres, átlagos lakás esetében havonta 800 forinttal emeli meg a távhő számlát. A fogyasztók az alapdíjat havonta, a megemelt hődíjat pedig két hónapos késéssel fizetik a számlák elkészítésének időigényessége miatt.