Húsvétra az Auchan a legolcsóbb

2007.04.02. 07:54
Idei rendes húsvéti bevásárlásunkkor az Auchan bizonyult a legolcsóbbnak. Immár hagyományosnak mondható körképünknél a hipermarketek olcsóbbak voltak a szupermarketeknél. Ha mindenhol csak a legolcsóbb terméket vásároljuk meg, 5535 forintból megúszhatjuk az egész ünnepi hajcihőt. És egy jó hír: tudósítóinkat az idén sehonnan nem akarták kihajítani.

Az Index ismét elkészítette húsvéti kosarát, tudósítóink végigjártak három hipermarketet és a szupermarketek egy-egy üzletét. A hipermarketek versenyében ezúttal az Auchan nyert, ez azt jelenti, hogy az utóbbi három évben mindhárom lánc végzett már az első helyen. Tavalyelőtt a Tesco nyert, tavaly pedig a Corában vásárolhattunk a legolcsóbban. Az idei körút tanulsága: bármelyik hiperben olcsóbban vásárolhatunk, mint a szupermarketekben.

Hiperek között az első

Kosarunkba a szokásos élelmiszereket és italokat raktuk, ezenkívül tojásfestéket és tojásmatricákat is vásároltunk. Vagyis minden olyan kellékkel számoltunk, ami egy sikeres húsvéthoz szükséges. Ami a legszembetűnőbb volt körutunkon, hogy a hipermarketek már a bejáratál emlékeztetik a vásárlókat, közeleg a húsvét. Hatalmas mennyiségű csokitojás- és csokinyuszi-készleteket halmoztak fel, és mindenhol kapható a Mikulás-csomagokhoz hasonló húsvéti pakk is.

Mindenből a legolcsóbbat választottuk, így csokinyusziból is a legkisebb jutott nekünk. A hipermarketekben száz forint alatt a legváltozatosabb formájú és ízű csokikkal találkoztunk. Csokitojásból az úgynevezett "hálós aprótojást" néztük ki, abban van 10-15 kétcentis tojás. A Tescóban nem találtunk ilyet, de a polcon hányódó maradékokból arra következtettünk, itt is van az áruból, csak átmeneti a készlethiány. A lényeg: a locsolóknak szánt csokoládé néhány száz forintból megúszható.

Termék Auchan Cora
Tesco
Kötözött sonka
545 699 545
Torma 69 (üveges, 170g)
115 (üveges, 80g)
75 (üveges, 200g)
1 kg kenyér
99 (Auchan kenyér)
199 (félbarna)
109
2 liter Coca-Cola
205 + üveg
219 +üveg
259 (Pepsi)
1 üveg egri bikavér
419 399 403
1 kg filézett csirkemell
1299 1298 1599
1 üveg édes pezsgő
279 459 399
Félliteres Unicum
1999 1999 1999
1 kg rétesliszt
74 89 99
10 darab tojás
209 199 (pont nem volt) 249
Tojásfesték, por
55/szín 45/szín 59/szín
Tojásmatrica 199 (+tablettás festék)
249 (+tablettás festék)
189 (+tablettás festék)
Csokitojáscsomag
149 119 nem volt
Kindertojás 139 139 139
Csokinyuszi 29 30 25
1 liter tartós tej
118 149 139

A húsvét egyik nélkülözhetetlen eleméből, a kötözött sonkából igen nagy választékot találtunk. A lgolcsóbb persze a hipermarketekben volt, itt 545 forintos áron is kaphatunk húsnak kinéző kötözött árut: a Tesco és az Auchan osztozott az első helyen. A Corában már valamivel drágábban juthattunk hozzá a sonkához, 699 forintot kérnek kilójáért. A következő kategóriát az ezerforintos sonkák jelentik, itt 800 és 1200 között találhatunk többféle húsból készült kötözöttet. A legdrágább sonkák 2200-2500 forint között voltak.

A másik elengedhetetlen kellék a tojás. Ezen a vonalon nem tapasztaltunk árcsökkenést az elmúlt hónapokhoz képest. Ugyanannyiért árulják, mint a hétköznapokon. A tízes csomagból a legolcsóbbak 200-250 forint között mozognak, a drágábbakért 400-500 forintot is elkérnek. A legolcsóbbat a Corában találtuk volna, de a 199 forintosból ottjártunkkor éppen nem volt, így 259 forintért kellett vásárolnunk.

Tojásfestékből mindenhol ugyanazokat a csomagokat találtuk. Még a kosár összeállításánál eldöntöttük, hogy veszünk porfestéket, tablettás festéket, a lustábbak kedvéért pedig egy csomag matricát is. A hipermarketeket végigjárva kiderült, csak festéket szinte nem is kapni, általában kisebb-nagyobb csomagokban adják a matricákkal és a kivágós figurákkal együtt. Porfestéket sikerült találni, egy szín 45-59 forint között mozog.

Ha valaki locsol, általában elvárja, hogy megvendégeljék némi alkohollal. Kosarunkba így egy üveg egri bikavér, fél liter Unicum és édes pezsgő is került. Egri bikavérből a Matchban találtuk a legolcsóbbat. Itt már 379 forintért vehetünk bornak mondott italt. A legolcsóbbak között a legdrágábban a Kaisersben juthatunk a vörösborhoz, 649 forintért vehetünk egri bikavért. Édes pezsgőből az Auchanban van a legolcsóbb, 279 forintba kerül egy üveg. Az Unicum mindenhol ugyanannyiba, 1999 forintba került, így ez nem befolyásolta a végső sorrendet.

Drága szupermarketek

A szupermarketek versenyét a számok alapján a Match nyerte, ám itt éppen nem találtunk csirkemellet, így a legolcsóbban a CBA-ban tudtunk megvenni mindent, ami a kosárban szerepelt. Még egy fontos dolgot tapasztaltunk körutunkon: a Kaisers és az Intespar legolcsóbb termékei általában azonosak voltak, érthetően, hiszen egy cég, noha árban voltak eltérések. A kategóriájában óriásira nőtt Interspar kínálata volt a legnagyobb, sokkal több termék közül válogathattunk (tudjuk, hogy az összehasonlítás sántít, hiszen az Örs vezér téri Interspar már-már hipermarketnek minősül). És mielőtt rátérnénk az árakra, még egy megjegyzés: a szupermarketek közül csak az Intersparban volt mindennek kitéve az ára, igaz, a CBA-ban találtunk vonalkódleolvasót. A legnehezebb dolgunk a Matchban volt, ahol sok ár nélküli termékkel találkoztunk, némelyikről még az eladók sem tudták, mennyibe kerül, így rosszabb esetben a pénztárnál szebesülhetünk azzal, hogy mégsem a legolcsóbb kenyeret vettük meg.

Termék CBA
Interspar
Kaiser
Match
Kötözött sonka
629 879 799 799
Torma 219 (üveg, 200g)
219 (üveg, 200g)
214 (üveg, 200g)
219 (üveg, 200g)
1 kg kenyér
179 219 299 270
2 liter Coca-Cola
239 + üveg
239 + üveg
219 + üveg 308
1 üveg egri bikavér
559 529 649 379
1 kg filézett csirkemell
1139 1479 1249 nem volt
1 üveg édes pezsgő
359 449 449 429
Fél liter Unicum
1999 1999 1999 1999
1 kg rétesliszt
99 109 114 105
10 darab tojás
239 259 259 299
Tojásfesték, por
169 159 199 (három színű)
55
Tojásmatrica 229 229 316 (+ festékpor) 259
Csokitojáscsomag
155 179 319 (csak diétás volt)
149
Kindertojás 149 139 139 145
Csokinyuszi 29 79 89 79
1 liter tartós tej
149 179 159 169

A szupermarketek nem tudták felvenni a verseny a hiperekkel a kötözött sonkák frontján. A legolcsóbbat a CBA-ban találtuk 629 forintért, a Kaisersben és a Matchban 799 forintért, az Intersparban 879 forintért vehettünk ilyet. A tojás is drágább, mint a hipermarketekben; a legolcsóbban a CBA-ban juthatunk egy tízes csomaghoz, a legdrágábban pedig a Matchban, itt 299 forintot kérnek.

A csokinyusziknál megnéztük a legolcsóbbat és a legdrágábbat is. A legolcsóbb aprónyuszit 29 forintért vettük meg a CBA-ban. A másik három üzletben 79 és 89 forint volt a legolcsóbb nyúl, de ehhez illik hozzátenni azt is, hogy a CBA-s nyuszi sokkal kisebb volt a másik háromnál. Hogy ne sértődjenek meg a gyerekek, amikor szabad szemmel alig látható nyulat kapnak, megnéztük azt is, a tízcentis kategóriában melyik a legolcsóbb. Itt a Match nyert, 99 forintért a miénk lehet az állat. És ne feledkezzünk meg a Kindertojásról sem, ami mindenhol 139 forintba kerül, kivéve a Matchot és a CBA-t. Az előbbi helyen 145, utóbbin 149 forintot kérnek.

Időmilliomosoknak

A legolcsóbban akkor vásárolhatunk, ha mindenhol csak a legolcsóbbat vesszük meg. Ehhez rengeteg idő kell, nézzük, megéri-e végigjárni az összes felsorolt üzletet. Kötözött sonkáért az Auchanba vagy a Tescóba érdemes menni, mindkét helyen 545 forintért árulják. Tormát az Auchanban vehetnünk 69 forintért, szintén ide érdemes menni a 99 forintos Auchan kenyérért és a kétliteres visszaváltható kóláért (205 forint plusz üveg). A vörösbort a Corából vegyük 399 forintért, filézett csirkemellet a CBA-ból 1139-ért, édes pezsgőt az Auchanban 279-ért. Az Unicumot bárhol megyvehetjük, mindenütt 1999 forintba kerül. A legolcsóbb réteslisztet az Auchanban kapjuk 74 forintért, egy liter tartós tejet 118 forintért ugyanott, tojást pedig a Tescóban 199 forintért.

A tojásfestékért az Auchanba érdemes betérni, a kis tasakos porfesték 46 forintba kerül színenként, ha 24 darab matricát és festéktablettákat is vennénk, akkor át kell menni a Tescóban, itt 199 forintért lehet a miénk a csomag. A Kindertojást a Kaiser és a Match kivételével akárhol megvehetjük 139 forintért, a csokinyuszit pedig a Tescóból 25 forintért. Ezeket a tételeket összeszámolva kiderül, 5535 forintból is megúszhatjuk a húsvéti bevásárlást.