Sok pénzt kaphatunk az IMF-től

2008.10.27. 11:57
A Valutaalap illetékesei és a magyar kormány is készíti fel a piacot arra, hogy milyen lehet a néhány nap múlva bejelentendő, Magyarország és az IMF közötti megállapodás. Egy jó gazdaságpolitikai csomagért cserébe megkapnánk az IMF támogatását, benne akár sokmilliárd eurónyi hitelkerethez is jutnánk, melyet igény szerint hívhatnánk le. A részletekről egyelőre még nem tudni.

Egyre nagyobb várakozás övezi a piac részéről a meglebegetett IMF-fel kötendő megállapodásunkat, az elemzők pedig bizakodók.

Mint beszámoltunk róla, ma hajnali közleményében a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn közzétette, hogy az IMF megállapodott Magyarországgal. A pénzügyi csomag célja, hogy stabilizálja az ország gazdaságát, növelje az ország rövid távú pénzügyi stabilitását, helyreállítsa a bizalmat a gazdaság iránt, hosszútávon pedig elősegítik a gazdaság növekedését. A csomagot a következő napokban jelentik be, amikor a részletekről is megállapodnak majd. A csomagban az IMF mellett részt vállal az EU, európai kormányok, valamit régiós és más intézmények is. Staruss-Kahn nem árulta el, mekkora összegről állapodtak meg, annyit hozzátette, hogy kivételesen nagy hozzáférést biztosítanak Magyarországnak a forrásokhoz.

A megállapodásban az IMF valószínűleg egy nagy hitelkeretet biztosít Magyarországnak, és hazánk döntheti el, hogy lehív-e hitelt.

Jó gazdaságpolitikai pakkért cserébe jó mentőcsomag jár

Ezidáig nem szivárogtak ki részletek a csomagról és annak feltételeiről, de a piac felkészítése zajlik. A Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval kötött megmentő csomag erős, és a végső megállapodást néhány napon belül bejelentjük - nyilatkozta ma délelőtt a Reutersnek Christoph Rosenberg, az IMF régiós képviselője a Magyarországnak nyújtott segítségről. Ez egy igazán jó gazdaságpolitikai csomag - mondta Rosenberg.

Egyelőre kevés az utalás arra, hogy mit is tartalmazhat a megállapodás, milyen feltételekkel kaphatjuk meg az IMF készenléti hiteleit. Az, hogy a Valutaalap vezérigazgatójának szavaival élve az IMF "a magyar hatóságok által vázolt elképzelések alapján igazolnak látja a Nemzetközi Valutaalaphoz való hozzáférés különleges szintjét", arra utalhat, hogy az IMF-től érkező segélycsomag a magyarországi IMF-kvóta sokszorosa lehet - értékeli a köszöbön álló csomagot laptársunk, a Portfolio.hu.

Nyugtathatja az aggódó befektetőket

Az EBRD is támogatást helyezett kilátásba

Erőteljesen alátámasztja a magyar pénzügyi rendszerbe vetett bizalmat a Nemzetközi Valutaalappal létrejött megállapodás a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) hétfői állásfoglalása szerint. A bank - részleteket nem említve - maga is támogatást helyezett kilátásba magyarországi cégeknek. A kelet-európai átalakulás finanszírozására 1991-ben létrehozott EBRD Londonban kiadott értékelése szerint a magyar kormány már megmutatta, hogy tartósan elkötelezett az általa 2006-ban kezdett költségvetési konszolidáció mellett. A bank üdvözölte a magyar gazdaság megsegítésére tett nemzetközi erőfeszítéseket, és közölte: eseti alapon fel fogja mérni magyarországi partnerei finanszírozási és tőkeigényét, és együttműködik velük mérleghelyzetük erősítése végett. Az EBRD egyelőre nem közölte, hogy ez milyen mértékű pótlólagos finanszírozást jelenthet a részéről.

Ezt a feltételezést az is erősíti, hogy a szintén tegnap esti közleményben Ukrajnát saját kvótájának nyolcszorosával (16,5 milliárd dollárral) segíti meg az IMF. Magyarország kvótája 1,55 milliárd dollár és az ukrán tapasztalatból kiindulva a magyar segélycsomag mérete mintegy 12,5 milliárd dollár (jelenlegi árfolyamon mintegy 10 milliárd euró) lehet a Portfolio megítélése szerint. A Magyar Nemzeti Bank nemzetközi tartalékai jelenleg mintegy 17,4 milliárd eurót tesznek ki, amely mellett számolnunk kell még az Európai Központi Banktól rendelkezésre álló, 5 milliárd eurót kitevő hitelkerettel is. A fenti kalkulált mértékű IMF-segélycsomaggal együtt Magyarország devizában fennálló pénzügyi erőforrásai (mintegy 32,5 milliárd euró) várhatóan érdemben meghaladnák majd a következő egy év alatt felmerülő, rövid (17,3 milliárd euró) és hosszú távú (6,4 milliárd euró) devizaadósságból, illetve forintban lejáró (1,6 milliárd euró) állampapír-kötelezettségeket (összesen kb. 24 milliárd euró). Ez nyugtathatja a magyar devizaadósság törlesztési képessége miatt aggódó befektetőket.

Az IMF hivatalos közleményében az is megtalálható, hogy a csomag növeli Magyarország rövid távú pénzügyi stabilitását, illetve javítja a hosszú távú versenyképességét, biztosítja a fiskális fenntarthatóságot, illetve erősíti a pénzügyi szektort. Ebből arra lehet következtetni, hogy (szociális) kiadáslefaragás, illetve a fiskális szabályrendszer megalkotása szerepelhet a csomagban.

Kedvezőnek ítélik a körvonalazódó csomagot az elemzők

Elemzők is óvatosan optimistának tűnnek. Martin Blum, az Unicredit elemzője szerint az eddigi információk alapján a csomag több okból kifolyólag is pozitív. Nemcsak az IMF-et, hanem az EU és más uniós tagállamok kormányait is bevonták a programba. Emellett kedvező üzenetet hordoz magában, hogy a bankok finanszírozási helyzetével is foglalkozik - teszi hozzá az elemző.

A Skandinaviska Enskilda Banken stockholmi elemzői szerint az ukrán hitel összegét figyelembe véve a Magyarországnak folyósítandó hitel is jelentős lehet. A csomag várhatóan fiskális célokat is megfogalmaz majd - hangsúlyozták kommentárjukban az elemzők, akik a bejelentés ellenére sem számítanak a forint gyengülésének megfordulására, az inkább a gyengülés ütemét mérsékelheti, vélik a svéd szakértők.

Valami nagy összeg van készülőben – kommentálta az IMF közleményt Ambrus Gábor, a 4Cast elemzője. Ambrus is azon a véleményen van, hogy az Ukrajnának nyújtott hitel fényében a Magyarországnak nyújtandó segítség is jelentős lehet. A kulcskérdés jelenleg az, hogy az IMF hitel mekkora költségvetési korrekciót és milyen strukturális reformokat követel meg.

Gyurcsány ötpárti tanácskozást kezdeményez

Eközben Gyurcsány Ferenc kormányfő holnapra konzultációra és tanácskozásra hívta a parlamenti pártok képviselőit a Valutaalappal és az Európai Unióval való tárgyalások kapcsán - tudósít az MTI. A miniszterelnök közölte: az IMF-fel tervezett megállapodás célja az, hogy megvédjék a magyar gazdaság és a magyar családok érdekeit; azt szeretnék, ha látná a világ, hogy Magyarország képes olyan szövetségesekkel körülvenni magát, akikkel együtt biztosítja a stabilitást.

Az eseményre a parlamenti pártok vezetői és frakcióvezetői kapnak meghívást. A találkozón konzultálnak velük arról is, hogy mivel értenek egyet, mit tudnak támogatni és mit nem az IMF-fel és az unióval kötendő megállapodásokban. Gyurcsány Ferenc úgy vélte, hogy az IMF-fel kötendő megállapodás révén az elérhető források nagysága "meggyőző" lesz, de konkrét összeget nem említett.