Évi 140 milliárdos kamatot fizethetünk az IMF-hitelért

2008.11.19. 17:13
Az eddig ismert 5,0 százalékosnál is alacsonyabb, 4,9 százalékos volt tavaly az államháztartás GDP-arányos hiánya – derül ki abból a terjedelmes dokumentumból, amelyet a Nemzetközi Valutaalap Magyarországon járt szakértői a hitelkeret megnyitása érdekében lefolytatott konzultációkról e hét hétfőn adtak ki.

Az anyagban a 2011-ig szóló makrogazdasági pálya valamennyi fontosabb eleme benne van, így a december elejéig Brüsszelnek elküldendő új magyar konvergenciaprogram makropályájában sem valószínűek már nagyobb meglepetések. A múltbeli tapasztalatok alapján önmagában a konvergenciaprogram még nem jelent visszafogó erőt a választások előtti költekezésre, ezt most azonban egyrészt a napokban elfogadott költségvetési plafontörvény, másrészt maga az IMF-hitelkeretért cserébe vállalt makrokeretek is lekorlátozzák.

Mivel a 12,5 milliárd eurós IMF-hitelkeret lehívása érdekében be kell tartanunk a megállapodás 2009 őszéig rögzített kereteit (elsődleges államháztartási egyenleg, infláció, államadósság), így a következő (negyed)években nagy valószínűséggel elkerülhetjük, hogy az államháztartási hiánycsökkentési pályában nagyobb mértékű változásokat hajthasson végre a kormány a 2010-es választások előtt (és az IMF "vigyázó szemei" miatt valószínűleg azt követően is).

Az IMF szakértői stábja által most közzétett dokumentum szerint az idei évi GDP-arányosan 3,4 százalékos hiány jövőre 2,5 százalékra mérséklődhet, amelyet 2010-ben és 2011-ben további fél-fél százalékpontos deficitlefaragás követhet.

Évi 140 milliárd

Amennyiben teljes egészében lehívja Magyarország a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által biztosított 12,5 milliárd eurós hitelkeretet, akkor a pénzügyi segítség 2009-2014 között nagyságrendileg évi 140 milliárd forintos kamatteherrel jár. A terjedelmes dokumentum egyik táblázata részletesen bemutatja, hogy mikor és milyen ütemezés szerint hívhatjuk majd le a hitelkeretet és várhatóan milyen tőke-, illetve kamattörlesztési kötelezettségekkel jár a komoly pénzügyi segítség.

Mint ismert, a hitelkeret jóváhagyásáról szóló döntést követően azonnal lehívhattunk egy 4.9 milliárd eurós részt a kölcsönből (az IMF elszámolási egységében az SDR-ben ez 4,2 milliárd SDR-t tesz ki). Jövőre negyedévente vehetjük majd fel a kölcsön további részleteit azt követően, hogy az IMF ellenőrizte, teljesíteni tudtuk-e a kölcsönért vállalt feltételeket.

Az IMF stábja által készített anyag egyik táblázata alapján a kölcsön tőke részének törlesztése csak 2012-ben indul meg és 2012-2014 között törlesztjük majd a hitel legnagyobb részét (előtte csak kamattörlesztésre kerül sor). A kamatfizetés tekintetében a legnagyobb pénzügyi terhekkel a 2009-2013 közötti évek költségvetésében kell majd számolnunk, ebben az időszakban a Portfolio.hu kalkulációi szerint éves átlagban mintegy 140 milliárd forintot fizethetünk majd ki ilyen tételként.