A jegybank magasabb inflációtól tart

2002.05.22. 10:25
Az MNB ma közzétett inflációs jelentésében úgy véli, az inflációs várakozás mind 2002, mind pedig 2003 tekintetében a korábban meghatározott 4,5, +/- 1 illetve 3,5 +/- 1 százalékos sávon belül van. A jegybank azonban ezen belül már lehetségesnek tartja - bizonyos kedvezőtlen folyamatok folytatódása esetén - az 5,4 százalékos idei év végi pénzromlást is, míg jövőre a pénzromlás 4 százalék is lehet.
A jegybank inflációs jelentésében a 2002 decemberi inflációt 5,3 százalékra, ezen belül a maginflációt 4,2 százalékra várja. 2003 decemberére a pénzromlás 3,4, a maginfláció 3,2 százalékra csökkenhet.

A jelenlegi várakozások szerint a gazdasági növekedés 2002-ben 3,6 százalék lesz, 2003-ban pedig 4,3 százalékra nő.

A fizetési mérleg hiánya idén a GDP 3,1 százaléka, 2003-ban pedig 3,2 százaléka körül alakul.

Több tényező okozta

Az indoklás szerint a decemberi infláció megemelését négy tényező indokolta. Először is, az iparcikkeknél a korábban vártnál nagyobb volt az áremelkedés. Másodszor, a forint erősödése nem gyűrűzött be várt mértékben. Vártnál jobban nőttek a bérek, végül a feldolgozatlan élelmiszerek és a szabályozott árak a prognosztizáltnál nagyobb mértékben emelkedtek.

Az áprilisi - a várt 5,8 százaléknál magasabb - 6,1 százalékos inflációt a jegybank magyarázata szerint a zöldség-gyümölcs, a pékáruk, illetve az alkohol- és dohánytermékek okozták.

Ha ezen áprilisi folyamatok tartósnak bizonyulnak, akkor a decemberi infláció a jelenleg várt 5,3 helyett 5,4 százalék is lehet - fogalmaz a jegybank.

Jövőre csökken a lakossági fogyasztás

A GDP-növekedésben a lakossági fogyasztás 5,2, az export 5,3, az import 7,2 százalékos növekedésével számolnak.

Egy évvel később a lakossági fogyasztás várhatóan 3,7 százalékra csökken, az export 8,8-ra nőne az import viszont kisebb ütemben, 8,3 százalékkal emelkedne.

Valószínűbb a nagyobb infláció

A 2002-es prognózis 5,3 százalék, s - mint a jegybank fogalmaz - körülbelül ugyanoly esélye van a fölfelé és lefelé való eltérésnek. Az inflációs előrejelzés bizonytalansága alapján azonban nagyobb a magasabb infláció irányába mutat a kockázat.

A pénzromlás ennek alapján 2003 végén akár 4 százalék is lehet. Bizonytalansági tényezőt jelent az MNB szerint a fiskális politika és árszabályozás.