Ambrus
-7 °C
3 °C

Nem jött át az árakban az áfacsökkentés

2006.02.16. 12:51
Elemzők szerint az áfa-csökkentés csak részben jelent meg a fogyasztói árakban, azaz a kereskedők "lenyelték" az áfa-csökkentést.
Az áfa-csökkentés csak részben jelent meg a fogyasztói árakban, azaz a kereskedők "lenyelték" az áfa-csökkentést - ezzel magyarázták az MTI által megkérdezett elemzők a vártnál magasabb, 2,7 százalékos januári inflációt, februári prognózisuk 2,0-2,4 százalék.

Mivel januárban évtizedek óta jelentős áremelkedés tapasztalható, a mostani havi 0,1 százalékos, illetve év/éves 2,7 százalékos mutató rendkívül alacsonynak minősíthető, még akkor is, ha tudjuk, hogy a 25 százalékos áfa 20 százalékra való csökkentését nagyrészt "lenyelték" a kereskedők - mondta Nyeste Orsolya, aki egy hónapja az MTI-nek 2,5-2,9 százalékos januári inflációt prognosztizált.

Az Erste Bank elemzője felhívta a figyelmet az idényáras élelmiszerek havi 5,4 százalékos illetve évi közel 32 százalékos áremelkedésére, amelyet a maginfláció számításakor figyelmen kívül hagynak, ezért látható, hogy a havi maginfláció 0,7 százalékkal csökkent, az év/éves pedig csak 0,5 százalékkal nőtt. "Februárban még tart a kiárusítás és a benzin ára is csökkent, ezért a februári infláció már közelebb lesz a 2 százalékhoz" - fogalmazott Nyeste Orsolya, aki úgy véli márciusban 2 százalék alá esik be az áremelkedési ütem. Amíg a piac nem áraz be kamatcsökkentést, s most ez történik, addig nem lép a Monetáris Tanács, tehát marad az alapkamat - véli az elemző.

Ugyancsak kamattartásra számít Forián Szabó Gergely. A CA-IB Alapkezelő vezető elemzője a 2,7 százalékos inflációnál alacsonyabb mutatóra számított, s a vártnál nagyobb infláció azt jelzi, hogy mind a ruházkodási cikkeknél, mind a tartós fogyasztási cikkeknél a kereskedők az áfa-csökkentés felét-háromnegyedét "lenyelték". "A tapasztaltak ellenére februárban lejjebb csúszik az infláció, 2,0-2,4 százalékos sávban helyezkedhet el, legvalószínűbb értéke 2,3 százalék, majd májusban éri el mélypontját, akkor 1,6 százalékos árindex alakulhat ki - mondta Forián Szabó Gergely.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!