Timót, Xénia
-10 °C
-1 °C

A PM inflációs pályáját valószínűsíti az Ecostat

2003.08.26. 14:41
A második negyedévben 3,1 százalékos gazdasági növekedés valószínűsíthető, az idén 3,3, jövőre pedig 3,5 százalékkal bővülhet Magyarország bruttó hazai terméke - derül ki az Ecostat jelentéséből. A szakértők inflációs prognózisa megegyezik a PM előrejelzésével.
A szerényen javuló külgazdasági adottságok mellett a magyar gazdaság fejlődése nem éri el a kívánatos szintet, a mérsékeltebb ütem összefügg az egyensúly romlásával, az erőteljesen jelentkező versenyképességi problémákkal, a megtakarítások és a fejlesztések elmaradásával - vélik a kutatók, akik szerint az Európai Unió növekedési kilátásai számottevően nem javultak, a külső egyensúly ennek megfelelően idén tovább romlik.

A vártnál nagyobb lesz a hiány

A fizetési mérleg hiánya 3,7 milliárd euróra nőhet 2003-ban, 2004-ben pedig - módszertani változásokkal is számolva - a hiány meghaladhatja a 4 milliárd eurót. Év végéig az államháztartási deficit 970 milliárd forintra emelkedhet, ami a GDP 5,4 százalékának felel meg, szemben a kormány által kitűzött 4,8 százalékos céllal.

A jövő évi költségvetés tervezése során annyi már bizonyos, hogy a gazdaságpolitikában prioritást fog élvezni az államháztartási egyensúly kérdése. Az államháztartás GDP-arányos hiánya 2004-ben 4,2 százalékra csökkenhet, ami a kormány célkitűzésénél 0,4 százalékponttal magasabb.

Az Ecostat szerint a jegybank politikáját továbbra is a monetáris szigor határozza meg, az inflációs előrejelzés és a cél közti növekvő különbség a kamatok magasan tartását teszi indokolttá. Összességében 4,8-5,0 százalékos átlagos áremelkedés várható 2003-ban, míg 2004-re 5 százalékot kis mértékben meghaladó inflációt prognosztizálunk - áll a gazdaságkutatók jelentésében.

A pénzügyi tárca ezzel megegyező inflációs prognózist készített, az MNB azonban jóval pesszimistább.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Kezdje az évet egzotikus körutazással!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.