Ambrus
-7 °C
3 °C

Az infláció 4,9 százalék

2003.11.11. 12:17
A fogyasztói árak októberben 0,8 százalékkal haladták meg a szeptemberi, és 4,9 százalékkal a 2002 októberi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Az elemzők októberre 0,6 százalékos havi infláció mellett 4,7 százalék körüli tizenkét havi drágulást vártak. Az idén az első tíz hónapban a fogyasztói árak átlagosan 4,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A maginfláció októberben szeptemberhez képest 0,5 százalék, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 4,6 százalék volt. A fogyasztói árak szeptemberben 0,6 százalékkal haladták meg az augusztusi, és 4,7 százalékkal a 2002 szeptemberi szintet. Tavaly októberben a 12 havi infláció 4,9 százalék volt.

A KSH közlése szerint az előző hónaphoz viszonyított áralakulást az élelmiszerek drágulása 0,39 százalékkal, a ruházkodási cikkeké 0,21 százalékkal, a háztartási energiáé 0,09 százalékkal, a szeszes italoké, dohányáruké 0,08 százalékkal, a szolgáltatásoké 0,06 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkeké 0,01 százalékkal emelte, míg az egyéb cikkek, üzemanyagok árcsökkenése 0,07 százalékkal mérsékelte.

1,6 százalék egy hónap alatt

Szeptemberhez viszonyítva az élelmiszerek árai átlagosan 1,6 százalékkal nőttek. Az átlagosnál jobban, 9,2 százalékkal emelkedtek az idényáras élelmiszerek - burgonya, friss zöldség, a friss hazai és déligyümölcs -, 7,1 százalékkal a tojás, 5,3 százalékkal a sertészsiradék, 3,5 százalékkal a péksütemények, 2,4 százalékkal a kenyér és 2 százalékkal a baromfihús árai. A KSH szerint 1,2 százalékos árcsökkenés következett be a kávé és 0,8 százalékos az étolaj esetében. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai átlagosan 0,8 százalékkal növekedtek.

Októberben a ruházkodási termékek árai, hasonlóan az előző évek tendenciájához, az átlagosnál jobban emelkedtek. A háztartási energia körében bekövetkezett, az átlagosnál magasabb árnövekedés alapvetően a távfűtés 5,7 százalékos drágulásának következménye. Az átlaggal megegyező áremelkedés történt a szeszesitalok, dohányáruk körében, míg a szolgáltatások és a tartós fogyasztási cikkek az átlagosnál kisebb mértékben drágultak. A KSH szerint az egyéb cikkek, üzemanyagok 0,4 százalékos átlagos árcsökkenését meghatározóan a járműüzemanyag-árak 2,2 százalékos mérséklődése okozta. Egy hónap alatt a fogyasztói árak - az idényáras élelmiszerek nélkül számítva - 0,6 százalékkal emelkedtek.

3,3 százalék egy év alatt

Tavaly októberhez viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál kisebb mértékben, 3,3 százalékkal nőttek. Ezen belül jelentős szóródás figyelhető meg: az idényáras élelmiszerek 14, a liszt, dara és a cukrászáru, fagylalt 11, a munkahelyi étkezés 10, az éttermi és az iskolai étkezés 8, az alkoholmentes üdítőitalok, a kenyér és a péksütemény pedig 7 százalékkal drágultak. Csökkent viszont 19 százalékkal a sertészsiradék, 10 százalékkal a sertéshús, 6 százalékkal a szalámi, sonka, a szalonna és a tojás, 5 százalékkal a cukor és az étolaj ára. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 1,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint 2002 októberében. A ruházkodási és az egyéb cikkek, üzemanyagok 12 hónap alatt az átlagosnál kisebb mértékben drágultak. A szolgáltatások átlag feletti, 6 százalékos áremelkedésén belül a társasházi közös költség 13, a testápolási szolgáltatások, a szemétszállítás és a helyi tömegközlekedés 11, a csatornadíj 10 százalékkal drágultak.

A szeszes italok, dohányáruk és a háztartási energia árnövekedése szintén magasabb volt az átlagosnál. A dohányáruk 18, az elektromos energia 19, a vezetékes gáz 12 százalékkal került többe, mint tavaly októberben. Az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala által számított magyar harmonizált fogyasztói árindex az idén októberben az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal, tavaly októberhez viszonyítva pedig 4,8 százalékkal emelkedett. Az idén októberben a nyugdíjas fogyasztóiár-index az előző havi szintet 0,9 százalékkal, a tavaly októberit pedig 5,4 százalékkal haladta meg.