A vizitdíj eltörlése csökkentette az inflációt

2008.05.14. 10:16
Egytized százalékponttal csökkent márciushoz képest az éves infláció áprilisban. A 6,6 százalékos érték önmagában sem ad okot megnyugvásra, ráadásul Barcza György, a K&H vezető elemzője szerint áprilisban újra felfelé ment volna, igaz szintén csak egytized százalékponttal a pénzromlási ütem, ha nem szűnnek meg az egészségügyben szedett díjak.

Pörög az agrárinfláció

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2008 márciusában 38,1%-kal haladta meg a 2007. márciusit. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 52,0%-kal, az élő állatok és állati termékeké 19,9%-kal nőtt. Az agrártermékek 2008 első három hónapjában bekövetkezett, az előző év azonos időszakához viszonyított 36,8%-os termelőiárszint-növekedése a növényi termékek árszínvonalának 51,3%-os, illetve az élő állatok és állati termékek árainak 18,8%-os emelkedéséből adódott. Ugyanebben az időszakban a mezőgazdasági termelés ráfordításainak árszintje 23,6%-kal volt magasabb.

2008. áprilisában az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,3 százalék volt, 2007. áprilishoz viszonyítva pedig 6,6 százalékkal növekedtek az árak. Idén, az első négy hónapban, átlagosan 6,8 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában, márciusban az érték 6,7 százalékos volt.

Az éves infláció üteme áprilisban is gyorsult volna, ha nem törlik el a vizitdíjat és a kórházi napidíjat – véli Barcza György. A K&H vezető elemzője szerint a két tétel 0,2 százalékpontot vitt el az inflációból. Így továbbra is érvényben maradhat a jegybank figyelmeztetése, hogy megakarják fékezni a másodlagos inflációs hatásokat. A tartós fogyasztási cikkek inflációja lassan javult, ami Barcza György szerint az első eredménye lehet a monetáris szigorításnak, és ennek a forintárfolyamra gyakorolt hatásának.

Ugyanakkor a következő hónapokban jöhetnek még rossz hírek az energia és élelmiszerárak vonatkozásában, de az ezek nélkül számolt maginfláció lassan csökkenhet. A szakértő összességében úgy látja: nem ért véget a magyar inflációs sztori, de legalább már látszik a fény az alagút végén. Ezzel együtt a jegybank májusban még újabb 0,25 százalékponttal 8,5 százalékra emelheti a kamatot, de amennyiben a forint tovább erősödik, ezzel véget érhet a kamatemelési ciklus.

Csökkent a szolgáltatások ára

Egy hónap alatt - 2008. márciushoz viszonyítva - az élelmiszerek árai 1,4 százalékkal emelkedtek. Növekedett az étolaj (7,2%), a sertéshús (3,9%), a szalámi, szárazkolbász, sonka (3,2%), valamint a margarin (3,0%) ára. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal drágultak – áll a KSH jelentésében. A legnagyobb mértékben (2,7%) a ruházkodási cikkek árai emelkedtek, az ilyenkor szokásos szezonális változásoknak megfelelően. A szeszes italok, dohányáruk árai szintén az átlagosnál nagyobb mértékben (0,7%) drágultak.

A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 0,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. Szintén árcsökkenés következett be az egyéb cikkek, valamint a szolgáltatások esetében (0,2-0,2%), ez utóbbin belül az egészségügyi szolgáltatások árai 18,2 százalékkal csökkentek, a vizitdíj és a kórházi ápolási napidíj megszüntetésének következményeként.

Egy év alatt, 2007. áprilishoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 12,7 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen drágult az étolaj 65,3, a liszt 47,8, a száraztészta 22,9, a tej 22,4, a sajt 22,0, a kenyér 19,3, valamint a péksütemények 16,8 százalékkal. Árcsökkenés volt megfigyelhető a cukor (7,1%) esetében. A háztartási energia átlagot meghaladó 8,7 százalékos áremelkedésén belül, az elektromos energia és a vezetékes gáz ára 9,8-9,8 százalékkal nőtt. Átlag alatt drágultak az egyéb cikkek (5,7%) árai, ezen belül a járműüzemanyagok ára 13,7, a gyógyszer, gyógyáru 2,0 százalékkal növekedett. A szeszes italok, dohányáruk (5,5%) és a szolgáltatások (5,4%) árnövekedése az átlagosnál szintén alacsonyabb volt. Ez utóbbin belül a szemétszállítás díja 11,5, a csatornadíj 10,8, a vízdíj 10,2, a távközlés 0,6 százalékkal drágult. Az egészségügyi szolgáltatásoknál 12,6 százalékos árcsökkenés következett be. A ruházkodási cikkek esetében kis mértékű áremelkedés (0,7%) volt megfigyelhető. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 0,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint 2007. áprilisban.