Várakozásoknak megfelelő júliusi infláció

2001.08.14. 10:37
A fogyasztói árak júliusban 0,1 százalékkal nőttek júniushoz képest, és 9,4 százalékkal haladták meg a 2000 júliusi szintet - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A KSH által számított maginfláció havi emelkedési üteme 0,8 százalék, az egy évre visszatekintő 10,4 százalék volt júliusban. Az elemzők júliusra 9,36 százalék körüli éves inflációt jeleztek előre.

Az első hét hónapban átlagosan 10,3 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában. Az év eleje óta a fogyasztói árak július végéig 6,1 százalékkal emelkedtek.

Mi mennyivel járult hozzá a havi emelkedéshez?

A KSH közlése szerint a szolgáltatások drágulása 0,14 százalékkal, a szeszes italok, dohányáruké 0,04 százalékkal, az egyéb cikkeké, üzemanyagoké 0,02 százalékkal, a háztartási energiáé 0,01 százalékkal emelte a fogyasztói árak előző hónaphoz mért indexét.

A ruházkodási cikkek árcsökkenése 0,07 százalékkal, az élelmiszereké 0,02 százalékkal mérsékelte az előző hónaphoz viszonyított áremelkedést.

Barátunk a piac

Júliusban - a gyógyszerek patikai árváltozásainak hatására - a központi intézkedések 0,2 százalékkal növelték a fogyasztói árindexet, míg a piaci jellegű árváltozások összességében csökkentették.

Az átlag és a mögötte megbúvó húsok és zsiradékok

A statisztikai hivatal szerint egy hónap alatt, 2001 júniushoz viszonyítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,1 százalékkal csökkent. Ugyanakkor a zsiradékoknak 1,7 százalékkal, a húsoknak és húskészítményeknek pedig 1,3 százalékkal emelkedett az ára.

A kenyér, a liszt és a tej, tejtermékek, tojás esetében az átlagossal közel megegyező mértékű árcsökkenés következett be. Jelentős, 6,3 százalékos csökkenést mértek az idényáras élelmiszereknél. Az idényáras élelmiszerek - burgonya, friss zöldség, főzelék, valamint a friss hazai és déligyümölcs - nélkül számított egyhavi fogyasztói áremelkedés 0,3 százalék volt.

Amíg a készlet tart

Júliusban megkezdődtek a szezonvégi kiárusítások, így a ruházkodási termékek ára 1,2 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest.

Olcsóbb üzemanyag és virág, drágább gyógyszer

Az egyéb cikkek, üzemanyagok, a tartós fogyasztási cikkek és a háztartási energia 0,1 százalékkal drágult. Az egyéb cikkek főcsoportban az emelkedés alacsony mértéke alapvetően továbbra is a járműüzemanyag-árak 4,7 százalékos mérséklődésének köszönhető, a virágok árában is jelentős, 7,8 százalékos csökkenés következett be.

Nagymértékű, 12,8 százalékos emelkedés volt tapasztalható viszont az e csoportban szereplő gyógyszerek árában.

A szenvedélyek ára

A szeszes italok, dohányáruk 0,4 százalékos, a szolgáltatások 0,5 százalékos áremelkedése átlag feletti volt.

A szolgáltatásokon belül a külföldi üdülések 0,8 százalékkal, a gépkocsi-kölcsönzés, parkolás pedig 4,5 százalékkal emelkedett.

Hol van már a tavalyi ár!

A KSH adatai szerint 12 hónap alatt, 2000 júliushoz viszonyítva, az élelmiszerek ára 14,1 százalékkal, az átlagot számottevően meghaladva emelkedett.

A sertészsiradék 58, a szalonna 41, a sertéshús 34, a párizsi, kolbász 33, a kenyér, a péksütemények és a szalámi, sonka 29, a liszt és a cukor 24, a tej 23 százalékkal drágult. A rizs árának 4 százalékos, az étolaj, a margarin, a csokoládé, kakaó 5 százalékos és az üdítő italok 6 százalékos növekedése jóval átlag alatti volt.

Csökkent viszont 9 százalékkal az idényáras élelmiszerek és 2 százalékkal a csomagolt kávé ára az elmúlt 12 hónap alatt.

A tartós fogyasztási cikkek 1,6 százalékos, az egyéb cikkek, üzemanyagok 5,1 százalékos és a ruházkodási cikkek 6,1 százalékos drágulása 12 hónap alatt az átlagosnál kisebb mértékű volt.

A szolgáltatások 9,7 százalékos, a háztartási energia 10,1 százalékos és a szeszes italok,dohányáruk 11,8 százalékos árnövekedése viszont átlag feletti.