Magdolna, Léna
11 °C
28 °C

Lakást akar? Még idén vegyen!

2007.12.09. 12:22
Kapcsolódó cikkek (1)
Az Otthon Centrum szerint mint az elmúlt években többször, idén is olyan helyzet adódik a lakáspiacon, hogy sokaknak érdemes elgondolkodni, hogy még idén belevágjanak-e a tranzakcióba, vagy halasszák azt jövőre. A sietséget a szakértők szerint a január 1-jétől bevezetett adómódosítások indokolhatják.

Ezek közül az eladókat érinti, hogy lakóingatlan vásárlásakor megszűnne a lakásszerzési kedvezmény, azaz az eladott lakás árából egy másik vásárlására fordított összeg utáni adókedvezmény. Az Otthon Centrum előrejelzése szerint nagy hajrá azok körében várható, akiknek egyértelmű pénzmegtakarítást jelent, ha még idén eladják lakásukat.

Azoknak, akik 2004-nél nem korábban vásárolt lakóingatlanukat szeretnék értékesíteni, és az eladásból származó bevételükből legkésőbb az értékesítés után öt évvel másik lakóingatlant szándékoznak vásárolni, alap esetben jobban megéri még 2007-ben értékesíteniük, hiszen a 2008-tól megszűnő lakásszerzési kedvezményt az eladásból származó jövedelem kiszámításakor a másik lakóingatlan vásárlásából érvényesíthetik. Azaz az eladásból még idén származó jövedelem csökkenthető nemcsak az annak a megszerzésére fordított kiadásokkal, hanem egy másik ingatlan vételének kiadásaival is.

Fontos, hogy az eladásra szánt lakás értékesítésének időpontja az adózás szempontjából az a nap, amikor a szerződést a földhivatalhoz benyújtották, tehát ennek kell 2007. december 31-ig, pontosabban az utolsó földhivatali fogadónapig megtörténnie. Ha ez sikerül, akkor az adókedvezményhez azt kell tudni igazolni, hogy az eladott ingatlanhoz kapcsolódó jövedelemszerzés időpontját megelőző egy éven belül, vagy az azt követő öt éven belül lakáscélú felhasználásra fordítottuk az összeget. Hogy miként lehet már előtte? Például úgy, hogy a jövedelemből az egy éven belül felvett lakáshitelünket törlesztjük le egy összegben.

Az új projekteket kizárólagosan értékesítő Otthon Centrum Project Consulting tapasztalatai szerint az év vége alapjában egy erős forgalommal jellemezhető időszak. A nyári hónapok után szeptember az "ébredező" hónap, amikor mindenki visszatér a nyaralásból, elindítja gyermekeit az iskolába, és újra el tud kezdeni a mindennapi dolgokkal foglalkozni, melyek között szerepelhet a lakáscsere, vagy új lakás vásárlása.

Ezt követően, az október és november hónapok egyre erősödnek eladási számok tekintetében, és bár a december – az ünnepek miatti rövidsége okán – eladott számokban kevesebbet mutat ugyan, arányaiban hozhatja az év végi fellendülést; jellemzően azon évek végén, amikor jogszabályi változás következik be januártól.