Miklós
-7 °C
2 °C

Jaksity lemondott

2004.06.28. 16:29
Lemondott Jaksity György: a tőzsdeelnök döntéséről egy nem nyilvánosnak szánt levélben tájékoztatta döntéséről a részvényeseket. Jaksity Györgyöt döntését azt követően jelentette be, hogy hivatalosan is távozásra kérte a tőzsdében többségi tulajdon szerzett osztrák konzorcium képviselője.
Jaksity György hivatalosan várhatóan csak kedden, a BÉT közgyűlésén jelenti be távozását, ám ma nyilvánosságra került a részvényeseknek írt levele, melyben már közli lemondását. A Napi Online-on közzétett levelében a tőzsde elnök úgy fogalmaz, "a közelmúltben jelentős változások történtek a Budapesti Értéktőzsde tulajdonosi szerkezetében és a többségbe került tulajdonosok más összetételű Igazgatósággal képzelik el a társaság irányítását. A társaság érdeke, hogy a váltás minél gyorsabban és egyetértésben történjen meg, ezért ezúton lemodok az Igazgatóság elnöki tisztéről és az igazgatósági tagságomról."

Érdekesség, hogy a levél pénteki keltezésű, de Jaksity György aznap még határozottan elutasította, hogy az Indexnek adott interjújában a lemondását tényként közöljük. Akkor úgy fogalmazott, "szerinte" az igazgatóság minden tagja, beleértve őt is, le fog mondani, de fenntartotta annak lehetőségét, hogy amennyiben az új tulajdonosok maradásra kérik, továbbra is betölti tisztségét.

Az osztrák konzprciumot az igazgatóságban is képviselő Szalay Berzeviczy Attila azonban még pénteken írásban is távozásra szólította fel a tőzsdeelnököt. Az új vezetés megválasztására a keddi közgyűlésen kerülhet sor.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!