Ambrus
-7 °C
3 °C

Nem szorította ki a PC a társasjátékokat

2004.10.08. 08:31
A társasjátékok piaca ellenáll a számítógépes játékok gyors terjedésének - derült ki a Napi Gazdaság felméréséből. A Honfoglaló, amely online-játékként indult, ma már táblás változatban is kapható
Úgy tűnik, a magyar játékpiacon kicsi, ám stabil részesedéssel vannak jelen a társasjátékok. A Bambi, a Szigetkék, valamint a Játékbox játékokat üzemeltető internetes portálok munkatársai szerint míg a kisebbeknek szánt oktató- és a nagyobbaknak kínált társasjátékok "csupán" tartják népszerűségüket, addig a felnőtteknek szóló és a családi játékok egyre nagyobb teret hódítanak.

Ne gazdálkodj, gondolkodj

Az utóbbi két csoporton belül a betű-, a stratégiai és az intelligenciát próbára tevő játékok tettek szert nagyobb népszerűségre, szemben a gazdasági játékokkal. (Az előbbiekhez főként az ismert tévéműsorok, például a Legyen Ön is milliomos! - "mezei változatai", az utóbbiakhoz pedig a Monopoly vagy magyar megfelelője, a Gazdálkodj okosan! tartozik.) A kiskereskedők tapasztalatai szerint a magyar termékek csupán 20 százalékos részesedéssel bírnak a piacon. Arányuk ráadásul folyamatosan csökken, hiszen hazai ötletekből készült játékok nem nagyon jelentek meg az elmúlt években.

Magyar újdonság

Az utóbbi időben mindössze egy ilyen termék került a boltokba, a Honfoglaló, a népszerű online-játék táblás változata. A játékot kiadó AB-MM Kft. tavaly háromezer, idén négy-ötezer darabot gyárt a Honfoglalóból, eddig kétezer darabot adtak el - mondta lapunknak Bihari Attila, a társaság egyik tulajdonosa.

A táblás kiadás melletti fő érv az online-változat kiemelkedő ismertsége lehet: voltak olyan napok, amikor a játék honlapját hatvanezren látogatták, sőt a márciusban mért letöltési rekord 3,8 millió kattintás volt. A regisztrált felhasználók száma 600 ezerre tehető.

A játékot öt évvel ezelőtt kezdte el fejleszteni a társaság, s 2002 szeptemberében indította el az interneten. Bihari elmondása szerint céljuk a külföldi piac meghódítása, ami nehéznek tűnik, de a cégvezető szerint nem lehetetlen. Ha minden jól megy, a jövő év első felében Németországban elindulhat a Honfoglaló ottani internetes verziója, s ha ez beváltja a reményeket, akkor egy évre rá megjelenhet a táblás játék is. Az évi 30-40 millió forint forgalmat lebonyolító AB-MM 10 emberrel dolgozik, s bár szóba került már, hogy legsikeresebb termékük szerzői jogait értékesítik egy multinak, ám ezzel végül is egyelőre nem kívánnak foglalkozni - közölte Bihari.

Az ősz és a tél a főszezon

Szakértők úgy vélik, hogy a számítógépes játékok terjedése ellenére nem csökkent az emberek igénye a társas lét iránt, ennek köszönhető, hogy összességében nem esett jelentősen a kereslet a társasjátékok iránt. Egy közepes bolt évente 1000-1200 játékot ad el, hektikusan változó forgalom mellett. Van, aki a karácsonyi ünnepekhez, illetve a vakáció lecsengéséhez, van, aki az időjáráshoz köti a kereslet ingadozását, egyben azonban mindenki egyetért: az őszi és a téli hónapok kedveznek a piacnak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.