Natália
-3 °C
7 °C

Nem akadályozza a kormányt az EKB állásfoglalása

2004.11.10. 15:04
A magyar kormány az euróövezeti jegybank (EKB) állásfoglalása után is jó eséllyel ki fogja bővíteni az MNB monetáris tanácsát, ez azonban nem eredményez agresszív pénzügypolitikai enyhítési hullámot - áll az egyik vezető londoni befektetési ház szerdai elemzésében. Egy másik jelentés szerint az EKB véleménye nem ad egyértelmű útbaigazítást.
A JP Morgan pénzügyi szolgáltató Londonban kiadott napi feltörekvő piaci helyzetelemzése szerint az EKB nem kifogásolta egyértelműen a kamattestület létszámának kilencről tizenegyre, esetleg tizenháromra bővítését, és a ház azon a véleményen van, hogy a kormány keresztül is fogja vinni ezt a szándékát.

Első lépések

A cég szerint valószínűbb, hogy a kormány - legalábbis kezdetben - csak két, semmint négy új taggal fogja növelni a tanács létszámát. A JP Morgan mindazonáltal az EKB állásfoglalása után is arra számít, hogy az MNB monetáris tanácsa jövőre a jelenleginél enyhítéspártibb lesz, ez azonban nem feltétlenül vezet a mostaninál lényegesen agresszívabb kamatcsökkentési hullámhoz.

A szerdai jelentés szerint ugyanis a testületet már most is mérsékelten enyhítésre hajló alapállás jellemzi, emellett nyilvánvalóan az új tagok sem lesznek felelőtlenek, a jegybanki alapkamat pedig az infláció lassulása miatt egyébként is jó eséllyel tovább csökken 2005-ben.

A ház ezúttal nem adott jegybanki kamatszint-előrejelzést, egy minapi, szintén e témával foglalkozó jelentésében azonban a jegybanktörvényt módosító tervezet várható elfogadása miatt az általa addig előrejelzetthez képest háromnegyed százalékponttal emelte jövő évi kamatcsökkentési előrejelzését. Ennek alapján a csoport szerint 2005 végén a korábban jósolt 9,25 százalék helyett 8,50 százalékos lesz a magyar jegybank alapkamata.

Kétértelmű

A Dresdner Bank londoni befektetési részlegének (DrKW) szintén szerdán kiadott napi európai feltörekvő piaci tájékoztatója szerint az EKB "meglehetősen kétértelmű" állásfoglalást tett közzé, amelynek "fő csapásiránya" az, hogy a jelenlegi magyar jegybanki szabályozás megfelel az Európai Központi Bank által a jegybanki függetlenségre megszabott valamennyi követelménynek.

A DrKW, amely napi térségi jelentéseiben negatív, semleges és pozitív besorolással látja el az egyes makrofejleményeket, az EKB-állásfoglalásra semleges besorolást adott szerdai kommentárjában.

A Dresdner londoni irodája korábbi feltörekvő piaci kommentárjaiban visszatérően bírálta a Monetáris Tanács átalakítását célzó kormánypárti indítványt. Az egyik minapi jelentésében a DrKW azt írta, hogy - jóllehet Magyarországon már van némi múltja a pénzügypolitika befolyásolási kísérleteinek, és részben ezek okozták az elmúlt két év árfolyamkilengéseit - a most beterjesztett törvényjavaslat az első kormányzati próbálkozás az MNB intézményi felépítésének módosítására.