Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Minimális módosítások a jegybanktörvényben

2004.12.08. 17:59
Összesen nyolc, tartalmát tekintve két módosító indítványt nyújtott be szerdán három koalíciós képviselő a köztársasági elnök által a parlamentnek visszaküldött jegybank törvényhez. Ha a parlament elfogadja a módosított tervezetet, a köztársági elnöknek már csak aláírni van lehetősége a törvényt, újból visszaküldeni vagy Alkotmánybírósághoz fordulni nem.
Az MNB elnökének nem az általa jelölt alelnökök közül kell megjelölnie, melyikük lesz a monetáris politikáért felelős alelnök, hanem a kinevezést követően dönthet arról, melyik alelnököt jelöli a monetáris tanácsba - így összegezhető az a módosítás, melyet a koalíciós pártok nyújtottak be a köztársági elnök által visszküldött törvényjavaslathoz.

A kormánypártok ezen túl menően még egy ponton módosítanák a korábbi javaslatot: eszerint megszűnne a jegybank elnök azon kötelezettsége, hogy egyes rendeletei előtt ki kell kérnie az igazságügyi miniszter. E pont már korábban is - az Európai Központi Bank ajánlásának is megfelelően - szerepelt az eredeti törvényjavaslatban is, de mivel a változtatás a kétharmados, jogalkotásról szóló törvény módosítását is igényli, elbukott a parlamenti szavazáson.

A módosításokkal maradéktalanul eloszlathatók a köztársasági elnök által megfogalmazott aggályok, a kormánypártok további módosításokat nem látnak szükségesnek - mondta az Indexnek Élő Norbert, a módosító indítványokat jegyző egyik szocialista képviselő. Álláspontja szerint Mádl Ferenc döntése egyértelműen jelezte, hogy a törvénnyel kapcsolatban alkotmányos kifogások nem merülnek fel, a most benyújtott módosítások pedig a jegybank függetlenségét is nagyobb mértékben garantálják. Hangsúlyozta ugyanakkor: a monetáris tanács függetlensége eddig is, és a jövőben is a tagok szakmai tisztességén alapul, nem azon, hogy ki jelölte őket a testületbe.

Mádlnak nincs több lehetősége

Ha a koalíciós többség a módosításokkal újra elfogadja a törvény tervezetét, a köztársasági alelnöknek alá kell azt írnia. A jogszabályok szerint az újbóli elfogadás esetén már nem csak a parlamenthez nem küldheti vissza a törvényt, de annak előzetes normakontrollját sem kérheti az Alkotmánybíróságtól.