Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Idén magához térhet a magyar gazdaság

2004.03.19. 08:21
Az idén a magyar gazdaság a külpiaci feltételek kedvező változása és a gazdaságpolitikában végrehajtott fordulat nyomán 3,3-3,5 százalékkal növekedhet - véli legújabb gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium.
A Pénzügyminisztérium jelentése szerint a tavalyi második félévben a korábbi negyedéveket jellemző, a fenntartható növekedés szempontjából egészségtelen gazdasági szerkezet kedvező irányba változott. A GDP és a beruházások szerkezetének javulása jelzi, hogy a magyar gazdaság visszaállt a korábbi évek export- és beruházásvezérelt növekedési pályájára.

A kedvezményes áfakulcs emelése, valamint a jövedéki adó növelése jelentős egyszeri árszintnövelő tétel, amelyhez régi feszültségeket is kezelő hatósági árintézkedések társulnak. A PM azzal számol, hogy az év/év alapon számolt fogyasztói infláció a második negyedévben 7,0-7,5 százalékra gyorsul, majd fokozatosan mérséklődik, a decemberi ütemet 5,5-6,0 százalékra várják. Így az éves átlagos index 6,5 százalék körül alakulhat. A gazdasági fundamentumok javulása, valamint a jegybanki és kormányzati intézkedések összehangolása fokozatosan mutatkoznak meg az árfolyam erősödésében.

A prognózis szerint 2004-ben 1-2 százalékkal bővül a lakossági fogyasztás, a beruházások volumene pedig 6-8 százalékkal nő. A kivitel és a behozatal az előrejelzés szerint egyaránt 8-10 százalékkal nőhet. A hivatali prognoszták szerint az utóbbi hónapokban stabilan növekvő export-rendelésállomány és a feldolgozóipari beruházások dinamizálódása a 2004-es ipari termelés gyorsulását alapozhatják meg. Kedvező esetben az ágazat idei növekedése a 8-10 százalékos intervallumba eshet. A foglalkoztatottak száma nemzetgazdasági szinten az idén várhatóan stagnál, ezért a munkanélküliségi ráta 6 százalék körül alakulhat.

Ebben az évben csupán 7,5 százalékkal nőnek a nettó keresetek, így a reálkeresetek legfeljebb egy százalékkal emelkednek. A külső egyensúly 2004-ben várhatóan javul. A PM várakozásai szerint 2004-ben a gazdaság külső finanszírozási igénye valamelyest mérséklődik, a háztartások ismét kismértékben nettó megtakarítók lesznek. Az államháztartás hiánya 2003-hoz képest legalább egy százalékponttal mérséklődik, ami érdemben segítheti a vállalkozások forrásbevonásának növekedését - véli a PM.