Judit
3 °C
6 °C

Több termékre jár majd jótállás

2005.04.27. 12:00
Számítástechnikai alkatrészek, MP3-lejátszók, memóriakártyák, és a másfél éve indokolatlanul kihagyott bútorok is visszakerültek a kötelező jótállásról szóló rendeletbe. Június elsejétől még több cikkre kötelező garanciát vállalnia a cégeknek.
Június elsejétől még több termékre kötelező legalább egy éves jótállást vállalni a forgalmazónak - az erről szóló kormányrendeletet a napokban hirdették ki. Az utolsó változásokat másfél évvel ezelőtt vezették be, a mostani rendeletbe az azóta eltelt időszak tapasztalatait építették be - nyilatkozta az Indexnek a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség helyettes szóvivője.

Bútorok

Az új szabályozás szerint újra jótállást kell vállalni a tízezer forintnál drágább bútorokra is. A kötelező jótállást bútorokra egyébként az előző jogszabály-módosításnál vették ki a rendeletből. Így fordulhatott elő, hogy több tíz-, vagy akár százezer forintba kerülő szekrénysorokra, ágyakra, kanapékra nem adtak garanciát.

Szakértők szerint akkor valószínűleg arra számítottak a jogalkotók, hogy a bútoráruházak vállalnak jótállást a drágább bútorokra. Ez így is történt, de csak a nagyobb láncok tudták ezt megtenni.

Számítógépek

Siklósi Máté elmondta, a mostani módosítással olyan elektronikai-, illetve számítástechnikai eszközök is bekerültek, melyek másfél évvel ezelőtt még kevésbé voltak elterjedtek. Újdonságként bekerült például az MP3-lejátszó, pendrive és a memóriakártya. Számítógépeknél már nem csak teljes konfigurációkra jár a jótállás, hanem a tízezer forintnál drágább alkatrészekre is, illetve bekerültek a körbe a szkennerek is.

A rendelet szerint a felsorolt termékekre kötelező jótállás egy évre, de a forgalmazók természetesen vállalhatnak kedvezőbb jótállási feltételeket is. Alapszabály, hogy három napon belüli meghibásodás esetén a terméket ki kell cserélni. Siklósi Máté szerint a fogyasztókat pozitívan érintő változások kerültek a rendeletbe.

Kötelező jótállás
1. Hűtőszekrény, fagyasztó, kombinált hűtőszekrény
2. mosógép, centrifuga, szárítógép és ezek kombinációja, mosogatógép, vasalógép
3. villamos és/vagy gázenergiával működtetett sütő-, főzőberendezések 10 ezer forint bruttó vételár felett
4. vízmelegítők, fűtő-, légkondicionáló- és egyéb légállapot-szabályozó berendezések 10 ezer forint bruttó vételár felett
5. porszívó, gőzzel működő tisztítógép, szőnyegtisztítógép, padlósúroló- és fényesítőgépek
6. varrógép, kötőgép
7. motoros keti gépek, motoros kézi szerszámok, motoros szivattyúk
8. egy éves, illetve egy évnél hosszabb kihordási idejű gyógyászati segédeszközök és készülékek 10 ezer forint bruttó vételár felett
9. személygépkocsi, motorkerékpár, kerékpár, babakocsi
10. lakóautó, lakókocsi, utánfutós lakókocsi
11. biztonsági riasztó- és jelzőberendezések 10 ezer forint bruttó vételár felett
12. elektronikus hírközlő végberendezések (telefonok, rádiótelefonok, telefax-készülékek)
13. üzenetrögzítők, kihangosító készülékek 10 ezer forint bruttó vételár felett
14. műholdvevő és AM Micro antenna rendszerek és ezek részegységei , televíziók, projektorok, videomagnók 10 ezer foritn bruttó vételár felett
15. rádiók, autórádiók, rádiós ébresztőórák, rádió adó-vevő készülékek, amatőr rádióadók és rádióvevők,műholdas helymeghatározók 10 ezer forint bruttó vételár felett
16. lemezjátszók, szalagos és kazettás magnók, CD-lejátszók, DVD-felvevők és -lejátszók, egyéni hangrendszerek és ezek tartozékai (keverőasztal, erősítő, hangszóró, hangfal), mikrofonok és fülhallgatók 10 ezer forint bruttó vételár felett
17. fényképezőgépek, film- és hangfelvevő kamerák, videokamerák és camcorderek, film- és írásvetítők, filmnagyítók, filmelőhívó- és filmfeldolgozó készülékek, fotónyomtatók 10 ezer forint bruttó vételár felett
18. MP3-lejátszók, Pendrive készülékek, illetve az ezekhez, valamint a digitális fényképezőgépekhez használatos memóriakártyák 10 ezer forint vételár felett
19. távcsövek, látcsövek, mikroszkópok, teleszkópok, iránytűk, tájolók 10 ezer forint bruttó vételár felett
20. személyi számítógépek és alkatrészeik, monitorok, nyomtatók, szkennerek 10 ezer forint bruttó vételár felett
21. számológépek, zsebszámológépek, menedzserkalkulátorok 10 ezer forint bruttó vételár felett
22. írógépek és szövegszerkesztők 10 ezer forint bruttó vételár felett
23. hangszerek 10 ezer forint bruttó vételár felett
24. órák 10 ezer forint bruttó vételár felett
25. bútorok 10 ezer forint bruttó vételár felett