A szocialista frakció támogatja a kamatadót

2004.07.27. 08:25
Ezúttal a politikai támogatást is megkaphatja a PM által többször javasolt változtatás az adórendszerben. A NAPI Gazdaság információi szerint a szocialista frakció egyetért a nulla százalékos kamatadókulcs felemelésével, így a törvénymódosítás már csak a szabad demokraták ellenállásán bukhat meg.
Kamatadó bevezetésére készül a kormány, amelyhez megvan a politikai támogatás is - tudta meg a Napi Gazdaság kormánypárti politikusoktól. Draskovics Tibor pénzügyminiszter tavasszal többször is kijelentette, hogy a kamatadót akár már jövőre is kivethetik (ez a gyakorlatban a jelenleg nulla százalékos kulcs megemelését jelentené), az akkori indoklás szerint azért, hogy a közterhek alól mentesülő jövedelmek adóztatásával teljesítményösztönzőbb és igazságosabb legyen az adórendszer.

Támogatják

A Napi Gazdaság úgy tudja, a nagyobbik koalíciós párt - tekintettel arra, hogy minden EU-országban közterhet visel a kamatból származó bevétel - támogatja majd a javaslatot. Draskovics korábban az adónem reaktiválását öt százalék alatti infláció esetén nevezte elképzelhetőnek (a PM jövőre 4,5 százalékos pénzromlással kalkulál). A miniszter szerint a kulcsot három év alatt lehetne húsz százalékra emelni.

Az Európai Unió tagállamaiban a kamatbevételt általában 15-20 százalékos adó terheli. Németországban 55 ezer euró felett 48,5 százalékkal adózik az összevont jövedelem, amelyhez a tőkejövedelem is hozzátartozik, sőt a kulcsra 5,5 százalékos szolidaritási járulék is jön. A másik rekorder Hollandia, ahol 50 ezer euró felett 52 százalékos az elvonás. Leginkább a görög és az olasz adórendszer kedvez a tőketulajdonosoknak: a tíz, illetve 12,5 százalékos átlagos elvonás mögött az előbbi esetben nulla százalékos sáv is található.

Szomszédok

Az új tagok közül Máltán, Litvániában és Csehországban 15 százalékos a kulcs; Észtországban 26 százalékos az összevont jövedelem lineáris kulcsa, a magánszemélyeknek belföldi bankok által kifizetett kamat azonban adómentes. A frissen felvett tagok közül Szlovéniában a legnagyobb - ötven százalékos - a legfelső sávban az elvonás aránya, a progresszív tábla itt 17 százalékról indul.

Háromszázalékos infláció mellett a reálkamatokra kivetett kamatadó már nem érintené negatívan a lakosság megtakarítási hajlandóságát - vélik a megkérdezett szakértők. Az adórendszer konzisztenciája érdekében minden forrásból származó tőkejövedelmet meg kellene adóztatni, így a lakossági betéteket érintő kamatadó mellett elengedhetetlen volna az árfolyamnyereség-adó is. Számítások szerint a költségvetés évente tízmilliárd forintos nagyságrendű bevételhez juthat a kamatadó bevezetése révén.