Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Ki lehet majd kerülni a kamatadót

2005.06.29. 08:09
Jelenleg az adóhatóság kezében nincsenek adatok arról, hogy a magánszemélyek melyik pénzintézetben mennyi pénzt tartanak.

A hazai bankszakemberek a kevés rendelkezésre álló információ miatt egyelőre nem kívánták kommentálni a kormányfő kamatadóra vonatkozó bejelentéseit. A tervek szerint az adó alapja a kapott kamatjövedelem lenne, a tízszázalékos adót 80-150 ezer forintos kamatjövedelem feletti bevétel esetén kellene fizetnie a polgárnak. Ez 6 százalékos betétkamatszint mellett azt jelentené, hogy az adóköteles jövedelem 1,3-2,5 millió forintos betétben őrzött vagyon után keletkezne.

Pénzintézeti szakértők szerint ugyanakkor - hacsak nem önbevallásos jellegű lesz az adó, amit elképzelhetetlennek tartanak - könnyen kikerülhető lesz az adófizetés. Jelenleg nincs olyan rendszer, amely révén összesíthető lenne, hogy egy-egy magánszemélynek hány pénzintézetben van számlája, és hogy azokon mennyi pénzt őriz. Ráadásul az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által védett vagyonok limitált nagysága miatt korábban maga a kormányzat ösztönözte a nagyobb megtakarítókat, hogy több pénzintézetben kössék le pénzüket, így csökkentve a pénzvesztés kockázatát. (Az OBA-védelem 100 százalékban csak az 1 millió forint alatti betétekre nyújt fedezetet.)

A kamatadó kapcsán a banki szakemberek azt is furcsának tartják, hogy miközben a tőzsdei befektetéseknél az árfolyamnyereség-adó, a bankbetéteknél a kamatadó miatt csökken a megtakarítás mértéke, a befektetési alapokban fialtatott pénzek után a jelenlegi hírek szerint nem kell külön adót fizetni. Mindez felgyorsíthatja azt az év eleje óta tartó markáns folyamatot, amelynek során a magánszemélyek megtakarításai a bankbetétekből a befektetési alapokba vándorolnak.