Judit
3 °C
6 °C

Sokallják a boltosok a kártyás vásárlás díját

2006.06.12. 08:27
Magyarországon jelenleg egy-négy százalék közötti díjat fizetnek a kereskedők a bankoknak, ha a náluk telepített POS-terminálon keresztül bankkártyával fizet az ügyfél - tudta meg a Világgazdaság.

A hitelintézetek üzleti titoknak minősítik ezeket a díjakat, amelyeket maguk határoznak meg, annyit azonban elárultak, hogy a jutalék szintje a terminál helyétől és a forgalom nagyságától is függ. A MasterCard ennek a díjnak legfeljebb a 10 százalékát kapja, amit Európában egy egységes táblázat alapján határoznak meg. Itt is fontos szerepe van annak, hogy a bank mekkora forgalmat bonyolít - tudta meg a Világgazdaság.

Túl sok

Mint ismeretes, az Európai Bizottság jelentése szerint az európaiak túl sokat fizetnek a nagy hitelkártyarendszerek használatáért, mert a szektorban nem alakult ki verseny. Neelie Kroes versenypolitikai biztos áprilisban kijelentette, hogy az öreg kontinensen a bankkártyapiacon a helyi szereplők akadályozzák a verseny kialakulását. Több tagállamban a bankok és a nagy hitelkártyarendszereket működtető cégek - mint a Visa és a MasterCard - együttesen országosan alkalmazandó árakat szabtak meg, és ezzel monopolhelyzetet teremtettek.

A bizottsági jelentés szerint nagy különbségek mutatkoznak a bankkártyák tranzakciós díjaiban is. Magyarországon, Csehországban és Portugáliában a kereskedők 2,5-3,1 százalékos tranzakciós jutalékot fizetnek a bankoknak a Mastercard vagy a Visa elfogadásáért, ami háromszor-négyszer nagyobb, mint Svéd-, Finn- vagy Olaszországban.

A MasterCard most a hazai bankkártya-elfogadói hálózat fejlesztésére hat hitelintézettel - OTP Bank, K&H, Erste, CIB, Inter-Európa, Takarékbank - karöltve indít kampányt, amelyben elsősorban a kiskereskedőket kívánják meggyőzni e szolgáltatás bevezetéséről. A kereskedők szerint azonban túl magas a rájuk háruló tranzakciós díj. Az egyik kisvárosi kiskereskedőnek 2,5-3 százalékos jutalékot számol fel vásárlásonként a bankja, amit a 10-15 százalékos árrés esetében nagyon magasnak tart. Bár a vásárlók kedvelik a kártyás fizetést, a POS telepítése óta eltelt egy évben nem tapasztalt forgalomnövekedést - a hitelintézetek ezzel az érvvel is rá szokták beszélni a kereskedőket a terminálra -, igaz, vissza sem esett az értékesítés, és lehet, hogy ez is eredmény.

Áremeléshez, inflációhoz vezet

Az Európai Bizottság jelentése szerint a vásárlások után felszámított díjak áremelkedéshez és az infláció növekedéséhez vezetnek. Ugyanakkor a több mint 19 ezer kereskedelmi terminállal a legnagyobb elfogadói hálózatot működtető OTP Bank ügyvezető igazgatója, Hargitainé Várhegyi Terézia úgy véli, fontos figyelembe venni, hogy a kelet-európai országok kártyaelfogadási díjának a szintje és díjstruktúrája eltér a a Nyugat-Európában alkalmazottaktól, többek között azért is, mert nálunk kevés a bérleti díjas konstrukció. A bankok saját maguk állják a telepítés költségeit - ez információink szerint a terminál árával együtt meghaladja a 100 ezer forintot -, gondoskodnak a javításról, cseréről. Így a díjakba ezeket a kiadásokat is beépítik.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!